Érdekességek

Kiszáradó tavak és eltűnő virágok: aggasztó az aszályhelyzet az országban – VIDEÓ

Ahol tavasszal még tó volt, ott most csak a megkeményedett iszap van
Fotó: Klímes Tamás / © Mindmegette
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette
Magyarországot szörnyű aszály sújtja. A hetek óta várva várt eső nem jön, emiatt a mezők kiszáradtak, a fák és a növények a túlélésért küzdenek. Az aszályhelyzet napról napra egyre rosszabb.

Az országban vannak olyan területek, ahol 2 hónapja szinte egy csepp eső sem esett. Ez a természeten is meglátszik: a korábban zöldellő legelők helyén aranysárga elszáradt fűvel borított területet találunk. Az állatok sem találnak vizet. Ahol tavasszal még egy kisebb tó volt, már csak a teljesen kiszáradt iszap maradt. A Kárpát medence kezd megváltozni az aszály miatt, de hová vezet ez?

Szenvednek a növények a hatalmas aszályban

Azok a növények, amelyeket megszoktunk és már jól ismerünk szenvednek, ugyanis nem jutnak elegendő vízhez, amit az egyre sűrűbben érkező brutális hőkupola csak még nehezebbé tesz számukra. Normális esetben augusztusban nyílna a mezei és a ligeti zsálya, valamint a cickafark. Most azonban csak a kiszáradt sárga pusztaság van a lila színbe borult mezők helyén.

Szörnyű aszály sújtja Magyarországot
Szörnyű aszály sújtja Magyarországot
FOTÓ: KLÍMES TAMÁS / MINDMEGETTE

Eltűnhetnek a haza növények 

Az aszályos és meleg időben a lágyszárúak arra koncentrálnak, hogy gyorsan elvirágozzanak, és magot hozhassanak, reménykedve abban, hogy a következő generáció ki tud majd kelni. A fák is túlélő üzemmódba kapcsoltak: nem hoznak termést, emiatt a szaporodás is lelassult, leállt. 

A bükk ez alól kivétel. Az ő esetében onnan lehet tudni, hogy baj van, hogy egyre többször hoz termést. A bükkfa ugyanis normális esetben 8-10 évente hoz makktermést, az utóbbi évtizedben azonban már 2-3 évente is ezt teszi a túlélés reményében. 

Fontos lenne a spórolás 

A tartós aszály nemcsak a természetre, hanem a vízkészleteinkre is hatással van, ezért fontos, hogy csökkentsük a felhasznált vízmeggyiségünket. Néhány apró dologgal sokat tehetünk: zárjuk el a csapot fogmosáskor, mosogatáskor, csak akkor indítsuk be a mosó- és mosogatógépet, ha tele van, és locsoljunk a főzésből megmaradt vízzel

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.