Az árak emelkedése és a gyorsuló infláció miatt a kormány a hónap elején jelentette be az árrésstopot, amely március 17-én lépett életbe. Néhány nap múlva pedig az érintett üzleteknek plakátokon is jelezniük kell az intézkedést.

A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet arról, hogy plakátot kell kirakni az árrésstop által érintett boltokban (a legalább 1 milliárd forintos árbevételt elérő üzleteknek) az intézkedésről, amelynek célja, hogy a vásárlókat tájékoztassák az árréscsökkentésről.
A szabályozás az online vásárlást is érinti, ugyanis az adott cégeknek, jól látható méretben kell feltüntetniük a tájékoztatást a honlapjukon.

A rendelet a kihirdetést (március 21.) követően egy hét múlva lép életbe, azaz ennyi idő áll rendelkezésükre a hipermarketeknek, nagy méretű szupermarketeknek, szupermarketeknek, diszkontoknak és 200 négyzetméternél nagyobb üzleteknek, valamint az ennél kisebb, de az intézkedés hatálya alá eső boltoknak, hogy beszerezzék az alábbi plakátot, amely szintén a Magyar Közlönyben jelent meg – írja a Blikk

Árrésstop plakát
Az árrésstop miatt ilyen plakátot kell kitenni az üzletekben
FORRÁS: MAGYAR KÖZLÖNY

A plakáton kívül az érintett üzleteknek az egyes termékek mellett ezt a jelzést is használniuk kell:

Árrésstop jelzés
Ezt a jelzést pedig az adott termék mellé kell kihelyezni
FOTÓ:  FORRÁS: MAGYAR KÖZLÖNY

Ezért vezette be a kormány az árrésstopot

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök március elején a Facebook-oldalán közölte, hogy 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot. A kormány döntését megelőzte, hogy a Központi Statisztikai hivatal februári inflációs adatai alapján az élelmiszerárak jelentősen megnőttek. 

Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemben

 – mondta akkor Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy „minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell, úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk és, ha szükséges folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni.” 

Az árréstoppal érintett termékek listája

  • 1. Csirkemell
  • 2. Csirkecomb
  • 3. Csirke far-hát
  • 4. Csirkeszárny
  • 5. Egész csirke
  • 6. Pulykamell
  • 7. Sertéscomb
  • 8. Sertéskaraj
  • 9. Sertésoldalas
  • 10. Sertéstarja
  • 11. Sertészsír
  • 12. Párizsi
  • 13. UHT tehéntej 1,5% zsírtartalom
  • 14. UHT tehéntej 2,8% zsírtartalom
  • 15. ESL tehéntej 1,5% zsírtartalom
  • 16. ESL tehéntej 2,8% zsírtartalom
  • 17. Vaj
  • 18. Tejföl
  • 19. Natúr joghurt
  • 20. Gyümölcsjoghurt
  • 21. Trappista sajt
  • 22. Tehéntúró
  • 23. Margarin
  • 24. Napraforgó- és repceolaj
  • 25. BL 55 Finomliszt 
  • 26. Rétesliszt 
  • 27. Kristálycukor 
  • 28. Fokhagyma
  • 29. Burgonya (kivéve az újburgonya)
  • 30. Tojás

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.