Érdekességek

Itt a válasz az árrésstopra: korlátozást vezet be ezekre a termékekre a Lidl, Tesco, Spar

A gyorsuló inflációra és az árak emelkedésére reagálva a kormány a hónap elején bejelentette az árrésstopot, ami március 17-én életbe is lépett. A Lidl és más boltok válaszára sem kellett sokáig várakozni – az árrésstopra korlátozással reagálnak az üzletek.

A miniszterelnök március elején a Facebook-oldalán közölte, hogy 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot. A kormány döntését megelőzte, hogy a Központi Statisztikai hivatal februári inflációs adatai alapján az élelmiszerárak jelentősen megnőttek. „Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemben” – mondta akkor Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy „minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell, úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk és, ha szükséges folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni.” Március 17-én tehát életbe lépett az árrésstop, ám a boltok sem hagyták válasz nélkül az intézkedést. 

Árrésstop
Az árrésstopra válaszul a boltok mennyiségi korlátozást vezetnek be
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Válasz az árrésstopra: korlátozást vezetnek be a boltok

Egyelőre a Lidl, a Tesco, valamint a Spar üzleteiben érvényes az árrésstoppal érintett termékekre vonatkozó mennyiségi korlátozás. Ennek értelmében a Spar üzleteiben a mérendő termékek esetében 3 kilogramm, az 1 liternél vagy 1 kg-nál nagyobb kiszerelésű termékek esetében maximum 10 l / 10 kg, egyéb termékek esetében 10 darab a maximálisan megvásárolható mennyiség. 

A Tesco áruházakban az UHT és ESL 1,5, illetve 2,8%-os tejből legfeljebb egy kartonnal, egyéb tejtermékekből (pl. joghurt, tejföl) maximum 4 darabot vehet meg egy vásárló. 

A Lidl üzleteiben pedig nem lehet az árrésstopos termékekből vásárolni akkor, ha a vevő áfás számlát kér – írja a Világgazdaság

A fenti üzletláncok képviselői a Portfólió kérdésére elmondták, ezeknek az intézkedéseknek a célja, a továbbiakban is minden vásárló számára elérhetőek legyenek az árrésstoppal érintett termékek.

Az árréstoppal érintett termékek listája

  1. Csirkemell
  2. Csirkecomb
  3. Csirke far-hát
  4. Csirkeszárny
  5. Egész csirke
  6. Pulykamell
  7. Sertéscomb
  8. Sertéskaraj
  9. Sertésoldalas
  10. Sertéstarja
  11. Sertészsír
  12. Párizsi
  13. UHT tehéntej 1,5% zsírtartalom
  14. UHT tehéntej 2,8% zsírtartalom
  15. ESL tehéntej 1,5% zsírtartalom
  16. ESL tehéntej 2,8% zsírtartalom
  17. Vaj
  18. Tejföl
  19. Natúr joghurt
  20. Gyümölcsjoghurt
  21. Trappista sajt
  22. Tehéntúró
  23. Margarin
  24. Napraforgó- és repceolaj
  25. BL 55 Finomliszt 
  26. Rétesliszt 
  27. Kristálycukor 
  28. Fokhagyma
  29. Burgonya (kivéve az újburgonya)
  30. Tojás

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.