Az intézkedés hatására több száz termék ára csökkent, egyes esetekben jelentősen, amit már a vásárlók is megérezhetnek. Mutatjuk a legfrissebb adatokat!

A kormány március 17-én vezette be az árrésstopot. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a hazai boltokban nagyon magasak voltak az élelmiszerárak. Kicsivel több, mint egy héttel az árrésstop bevezetése óta már látszik: nem volt hiábavaló az akció.

Főleg a tejtermékek esetében érezhető az árrésstop
Főleg a tejtermékek esetében érezhető az árrésstop 
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

760 élelmiszer ára csökkent

Összesen 30 termékkategóriában, mintegy ezer termék esetében kellett lejjebb vennie az árrést a boltoknak. Most már látszik, hogy ezeknek a termékeknek jócskán mérséklődött az ára.

Az árréscsökkentés egy hete van hatályban, az első tapasztalatok nem rosszak, 760 élelmiszer ára csökkent.

– mondta Zsigó Róbert a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára hétfő este a HírTV Napi Aktuális című műsorában.

16 százalékos esést hozott az árrésstop

Az államtitkárt szerint az árrésstopban érintett élelmiszerek ára átlagosan 16 százalékkal csökkent a március 17. előtti árakhoz képest. Példaként említette, hogy a csirkeszárnyra 42 százalékos árrést tettek a kereskedők, a sertéskarajra 55, a tejre 68, a tejfölre 129 százalékost. Ezeknél most egységesen 10 százalék árrést tehetnek, ami kedvezőbb végső fogyasztási árat jelent - írja a Világgazdaság

Túlzott, indokolatlan áremelések

Az árrésstopra azért volt szükség, mert a kormány szerint a boltok túl nagy hasznot tettek a termékekre. 

„Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell, úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. Ezt ellenőrizni is fogjuk. Ezeket az intézkedéseket március közepén vezetjük be, és május végéig tartjuk hatályban. Akkor felülvizsgáljuk és, ha szükséges folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni"

 – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az intézkedés bejelentésekor.

Ellenőrzik a boltokat

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szigorú ellenőrzéseket indított az egész országban, hogy figyeljék: a boltok valóban betartják-e a szabályokat. Azokra az üzletekre, amelyek nem tartják be az árrésstopot komoly, akár több millió forintos büntetést szabhatnak ki.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.