Összesen 30 termék árát érintheti az árréscsökkentés. Az előterjesztésről szerdán tárgyalnak, azonban kiszivárgott egy kormányzati dokumentum, amely tételesen felsorolja azokat a termékeket, amelyekre érvényes lehet az árcsökkentés, ha a kormány elfogadja az előterjesztést.
Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány várhatóan csütörtökön, a Kormányinfón jelenti be hivatalosan az új árréscsökkentést. A tervek szerint május közepétől egészen szeptember elejéig lesz érvényben az intézkedés. Ez a lépés csak a háztartási cikkeket árusító boltokra vonatkozik, azaz például drogériákra – a vegyesboltok (ahol élelmiszert is árulnak) egyelőre kimaradnak, de a kormány szerint ezek is kénytelenek lesznek árat csökkenteni, hiszen a piac követni fogja a nagy láncokat.
Az Index-hez eljutott kormányzati dokumentum alapján az összesen 30 termékcsoporton belül több ezer termék ára csökkenhet – mind olyan, amire a legtöbb háztartásban rendszeresen szükség van. Ezekre a termékekre vethetik ki az árrésstopot:
A márciusi adatok szerint a fogyasztói árak növekedése már lassulóban van, részben a korábbi élelmiszer-árrésstop hatására, amely olyan termékekre vonatkozott, mint a tojás, olaj, cukor, krumpli, tej, csirkemell vagy liszt. A mostani intézkedés a nem élelmiszer jellegű, de legalább ennyire fontos háztartási cikkekre fókuszál. A cél most is ugyanaz: csökkenteni a bolti árakat, enyhíteni a családok kiadásait – főleg olyan termékek esetében, amikre minden háztartásban szükség van – írja a Bors.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.