Érdekességek

A McDonald's mosdójában született kisbaba találó becenevet kapott

McDonald's
A kórházba indult, de csak a McDonald's mosdójáig jutott egy atlantai kismama: a baba az étteremben látta meg a napvilágot. A szülésnél az alkalmazottak segítettek, és a kis Nandi rögtön becenevet is kapott.

A kismama, Alandria Worthy elmondta, hogy miután egyre erősebb fájások jelentkeztek, elindultak a kórházba vőlegényével, de megálltak a gyorsétteremnél, hogy használhassa a mosdót. Ekkor azonban váratlanul beindult a szülés. Amikor Worthy fájdalmában kiabálni kezdett, az étterem vezetője sietett a segítségére, és szólt az alkalmazottaknak, hogy egy baba van születendőben. Végül ő és két női dolgozó segítette világra a kisbabát.

A nő párja, Deandre Phillips akkor szembesült azzal, hogy Worthy szül, amikor bejött az étterembe megnézni, hol van már a kedvese. Alig tizenöt perccel később világra jött Nandi Ariyah Moremi Phillips, akit az ott dolgozók Nuggetnek kezdtek el becézni. Az étterem tulajdonosa 250 dolláros ajándékkártyákkal jutalmazta a váratlan helyezett remekül kezelő alkalmazottakat.

A baba apukája kezében
A baba apukája kezében

A szülők azt mondták a helyi tévének adott interjúban, hogy „isteni beavatkozás” hozta őket a McDonald's-ba, ahol három nő tudott segíteni a szülésben. „Mindannyian anyák vagyunk, ezért összedugtuk a fejünket, és az apának nem volt más dolga, mint elkapni a babát. És megtette” – mondta az üzletvezető.

Ajánljuk még:

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.