Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Epres-rebarbarás pitetorta

90 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A rebarbarának vékonyan húzzuk le a külső részét, majd vágjuk fel kb. 2 centis darabokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyük rá a feldarabolt rebarbarát, és szórjuk meg a barna cukorral. Tegyük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt pároljuk puhára, majd vegyük ki a sütőből, és hűtsük ki teljesen (arra azért figyeljünk hogy szépen egyben maradjon párolás közben).

Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

A porcukrot, a vaníliás cukrot és az egész tojásokat kezdjük habosra keverni. Keverés közben adjuk hozzá az őrölt fahéjat, a citrom reszelt héját és a levét, majd csorgassuk hozzá az olajat, a tejszínt, végül kanalazzuk hozzá a tejfölt (folyékony keveréket fogunk kapni). A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a folyékony keverékhez. Ezután szintén robotgéppel keverjük alaposan össze, hogy sima masszát kapjunk.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral (vagy kenjük ki és lisztezzük alaposan), majd öntsük bele a tészta felét. Simítsuk el egyenletesen, majd rakjuk ki a kihűlt rebarbara és a feldarabolt eper felével. Öntsük rá a maradék tésztát, majd rakjuk ki a tetejét a maradék rebarbarával és eperrel.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 50 percig, tűpróbáig (én légkeverésnél 160 fokon 45 percig sütöttem). A sütőből kivéve pár percig hagyjuk a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a pitetorta tetejét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss