hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Epres-bodzás pohárkrém

15 szavazat
40 perc
rafinált
átlagos
8 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tej

Elkészítés

  1. Az alaphoz a kekszet aprítóban tesszük, és ledaráljuk, majd olvasztatott vajjal alaposan összekeverjük.
  2. 8 fagyi kehely aljába elosztjuk és belenyomkodjuk a kekszes masszát. Hűtőbe tesszük a felhasználásig.
  3. Az epres krém elkészítéséhez az epret a 2 evőkanál cukorral lábasban felfőzzük. Ha túl hígnak találjuk, forralhatunk rajta kicsit. Sűrű szitán átpasszírozzuk, hogy a magok ne kerüljenek a krémbe. Félretesszük.
  4. A mascarponét a joghurttal, a porcukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverjük, majd bele dolgozzuk a kemény habbá vert tejszínt is. Két felé osztjuk, az egyiket betesszük a hűtőbe.
  5. A másik feléhez hozzáadjuk a felfőzött epret. A zselatint beáztatjuk kevés hideg vízbe, majd forrásig hevítjük. Hőkiegyenlítéssel elosztatjuk az epres krémben.
  6. A bodzaszörpbe belekeverjük a zselatin másik felét. Állni hagyjuk.
  7. A hűtőből kivesszük a félretett krémet. Belereszeljük a citrom héját, és belecsavarjuk a levét. A zselatinos bodza szörpöt forrásig melegítjük, majd hőkiegyenlítéssel beledolgozzuk a citromos krémbe.
  8. Kivesszük a poharakat a hűtőből, és rétegezve rátesszük a krémeket. Először az epres krémet osztjuk el a poharakba. (Ha szükséges, betesszük a hűtőbe megdermedni, és csak utána folytatjuk a következő réteggel.) Majd a bodzás krémet is elosztjuk a poharakban. Hűtőbe tesszük, jól lehűtjük.
  9. Ha megdermedtek a rétegek, a pohárkrémet friss eperrel diszítjük, és megszórjuk kevés porcukorral.

Megjegyzés

Ehhez a desszerthez nem kell a sütött begyújtani. Mutatós, hűsítő nyári desszert pohárban. - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss