Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elstartolt a Bocuse d'Or európai döntője - itt nézheted élőben a magyar csapatot!

default user icon
MME
Elstartolt a Bocuse d’Or Európai Válogatója. Minden idők legrendhagyóbb szakácsversenyét október-15-16-án rendezik meg Tallinban - üres lelátókkal, nézők nélkül. A magyar csapat, Széll Tamás elnökletével maximálisan készen áll a megmérettetésre, Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach 16-száll ringbe továbbjutásért.

A koronavírus járvány természetesen a Bocuse d’Or versenyre is alaposan rányomta a bélyegét. Az Európai Válogatót kétszer is el kellett halasztani, először tavaszról szeptemberre, majd október közepére került át az időpont. Ez a rendhagyó helyzet rendhagyó felkészülést is vont maga után.

A magyar csapat a tavaszi megszorítások előtt már gőzerővel készült a hústémával, azonban a karanténhelyzet beálltával felfüggesztette a felkészülést három hónapra. A haltéma kötelező alapanyaga is a várthoz képest két hónappal később derült ki, június elejétől azonban a csapat visszatérhetett a Hungexpo területén található Bocuse d’Or versenykonyhába, és folytatódott a felkészülés, ekkor már a haltémával is, melynek fő alkotóeleme az afrikai harcsa lett.

Keményen készülnek a magyarok a Bocuse d'Or európai versenyére

Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach, ahogyan azt már megszokhattuk, minden héten hat napot készült a versenyre. Minden második nap az alapanyagok feltöltésével és az előkészítéssel, a többi napokon pedig az időmérő edzésekkel töltötték az időt.

A tallinni verseny a járványhelyzetre való tekintettel nem lesz tömegrendezvény, szurkolókat sem fognak beengedni, így valószínűleg ez lesz minden idők legcsendesebb Bocuse d’Ora. A kiérkező csapatokat rendkívül komoly biztonsági ellenőrzésnek vetik alá, érkezéskor mindenkit tesztelnek, és az ott tartózkodás alatt a lehető legszigorúbb korlátozások vonatkoznak majd a résztvevőkre. Veres István és csapata nagyon optimistán és magabiztosan néz a versenyzés elé:

„Minden energiámmal a felkészülésre koncentrálok, kizárom a gondolataimból a vírushelyzet okozta bonyodalmakat. Minden nap reggel 9-től délután 6-7 óráig dolgozunk, folyamatosan finomhangolunk, és próbáljuk csiszolni az időt. A Bocuse d’Or olyan, mint egy háború, három lépésből áll: kitűzzük a célt, kidolgozunk minden eszközt és stratégiát, és a végén durr, támadunk! Arra törekszem, hogy minhárom lépés a lehető legapróbb részletekig ki legyen dolgozva” – mondja Veres István.

Széll Tamás újra részt vesz a Bocuse d'Or európai versenyén

 

A csapatban szerepel minden idők legsikeresebb magyar Bocuse versenyzője, a 2016-os európai győztes Széll Tamás is. Ő utazik csapatelnökként Észtországba, és természetesen ő foglal majd helyet a kóstoló zsűriben is, hogy képviselje Magyarországot.

„Nem gondoltam volna, hogy ismét én ülök majd a zsűriben, de örülök, mert jó dolog kétévente látni, hogyan alakul a mezőny. Nagy kár, hogy beárnyékolja a versenyt a Covid, és bár megértem a szervezőket, hogy előre menekülnek, és végül megrendezik a versenyt, nagyon sajnálom azokat a csapatokat, akik kénytelenek voltak visszamondani a részvételt, és ezáltal a lyoni döntőn való szereplésről is lemaradnak” – mondta Széll Tamás.

A Bocuse d’Or versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kell elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épül majd. A rendkívüli helyzetre való tekintettel több csapat visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a lehető legkomolyabb felkészülést. Így Október 16-án 17 csapat közül tíz fog továbbjutni a lyoni döntőre. A világdöntő időpontja is változott, hiszen az eseménynek otthont adó SIRHA-t a szokásos január végi időpont helyett május végén, június elejénrendezik meg.

Az idei Bocuse d'Or nagyon más

„A verseny történetében még soha nem éltünk át hasonló helyzetet, mint ez a mostani – mondja Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. – Nagyon rugalmasan kellett kezelnünk a felkészülést, mindenki részéről hihetetlen befektetéseket követelt az, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudjon készülni a magyar csapat. Úgy érzem, és büszkén mondhatom, hogy ez sikerült: a magyar csapat magabiztosan utazhat Tallinnba, Veres István, Molnár Bence és Volenter István minden energiájukkal azon vannak, hogy a maximumot nyújtsák az Európai Válogatón, és így képviseljék Magyarországot ezen a fontos versenyen, ebben a rendkívül nehéz időszakban. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, hogy kitartottak mellettünk, és segítettek abban, hogy megvalósulhasson mind a felkészülés, mind a versenyzés.”

A tallinni versenyen az is erősíti jelenlétünket, hogy a műsorvezető páros egyik tagja Jókuti András lesz. Általában minden Európai Válogatón az otthont adó ország delegálja a műsorvezetőket, ezúttal azonban a szervezők a nagy Bocuse múlttal rendelkező szakembert kérték fel a feladatra. „Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam ezt a lehetőséget. Bár a show most nem olyan lesz, ahogyan megszoktuk, és a mi munkánk is elsősorban az online közvetítésre lesz optimalizálva, nagy várakozással nézek elébe. Nagy öröm, hogy több pozícióban is helyet kapunk mi, magyarok a versenyben, pedig csak pár éve csatlakoztunk a Bocuse d’Or családhoz.”

Veres István és a magyar csapat október 16-án, másodikként rajtol majd a mezőnyben, magyar idő szerint 8:40-kor kezdődik a megmérettetés - hajrá Veres István, hajrá magyarok! 

A Bocuse d'Or 2020 európai döntőjét itt követhetitek élőben, de a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook oldalán is találtok friss ropogós információkat.

Ezek is érdekelhetnek

Friss