Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fagyasztott szendvicset csomagol gyerekének egy anyuka: kiakadtak a kommentelők

default user icon
MME
Egyesek szerint zseniális ötlet, hiszen rengeteg időt megspórolhatunk vele, ám többen is aggódnak amiatt, hogy nem kap elég friss táplálékot ennek a találékony anyukának a gyermeke.

A szülők pontosan tudják, hogy amikor kicsi a gyerkőc, szinte minden percre jut valami feladat. Ezek közé tartozik többek között az is, hogy szendvicset, tízóraira és uzsonnára való nasit csomagolunk a gyermekünknek, hogy a maratoni hosszú iskolanapot megfelelő energiaszinttel tudja teljesíteni. Így gondolkodik egy ausztrál anyuka is, ám ahhoz, hogy időt spóroljon, jó előre elkészíti gyermeke sulis ebédjeit.

Az ominózus anyuka nem kevesebb mint öt hétre előre összeállítja a gyermekének szánt szendvicseket, melyeket folpackba tekerve, lefagyasztva tárol.

Az elcsomagolni kívánt szendvicseket éjszaka kiveszi a fagyasztóból és hagyja, hogy másnap reggelre felengedjenek, majd ezután teszi bele azokat az uzsonnásdobozba. Miközben az állítása szerint ezzel rengeteg időt megspórol, egyesek igencsak aggódnak a gyermek egészségéért.

Sokan viszolyogva olvasták a külföldi Facebook-csoportokban ezt a trükköt, mondván, nem lehet túl jó állaga és íze a felengedett, ázott kenyérnek.

Az anyukának azonban erre is van megoldása, ugyanis csakis olyan alapanyagokat tesz a szendvicsbe, melyeknek alacsony a víztartalma, így nem áztatják el a kenyeret. Az uborka vagy a paradicsom például szóba sem jöhet. A kenyérszeletek közé rendszerint sült vagy főtt húsokat, sonkát és sajtot tesz, a zöldségeket pedig aznap reggel teszi bele, amikor elcsomagolja a szendvicseket gyermeke uzsonnásdobozába. A „tölteléket" a gyereke szokta kiválasztani.

A Daily Mail idéz néhány kommentet azok közül, amelyek a döbbent szülőktől származnak, ám meglepetésre több olyan hozzászólás is érkezett az anyuka posztja alá, mely megerősíti, hogy nem kivételes esetről van szó. Az egyik kommentelő egy egyedülálló apa gyermekeként nőtt fel, és neki az édesapja szintén előre elkészítette, majd lefagyasztotta a sulis szendvicseket, melyeknek felengedés után is jó íze volt.

Melyik szendvicsfeltétet fagyasszuk?

  • Főtt és sült húsok, sonkák
  • Tonhal
  • Kemény vagy félkemény sajtok

Melyik szendvicsfeltétet ne fagyasszuk?

  • Kemény, főtt tojás
  • Lekvár vagy dzsem
  • Magas víztartalmú zöldségek (paradicsom, saláta, savanyúságok, hagymák)

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss