Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fergeteges hangulat és óriási magyar siker: ilyen volt a Bocuse d'Or 2022 európai döntője

default user icon
MME
Széll Tamás 2016-os európai győzelme óta nem voltak magyarok a Bocuse d’Or dobogóján, most azonban újra megmutattuk Európának, hogy az élvonalban a helyünk! Így nézett ki a második versenynap a Bocuse d'Or Europe-on, középpontban Dalnoki Bence séffel,Nyikos Patrik commis-val, Széll Tamás coach-al, Szulló Szabin elnökkel, és a magyar csapattal!

Ismét óriási érdeklődés övezte a Hungexpón a Sirha Budapest keretein belül megrendezett Bocuse d’Or versenyt. Az európai válogatón 17 csapat mérte össze tudását és küzdött meg a lyoni világdöntőbe való kijutásért. A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje állt, mellette Nyikos Patrik dolgozott a boxban. A boxon kívül, a coach szerepében Széll Tamás koordinálta a munkát, a csapat elnöke Szulló Szabina volt.

 A magyar csapat szépen, kiegyensúlyozottan készítette el a két ételt. A verseny után közvetlenül arról számoltak be, hogy minden úgy sikerült, ahogyan tervezték, tökéletesen ugyanúgy készítették el az ételeket, mint a legutolsó gyakorlásukon, ezért akkor még az eredménytől függetlenül is nagyon pozitívan értékelték saját teljesítményüket.

A zsűri összefoglalói alapján a verseny ezúttal kiélezettebb volt, mint általában lenni szokott, az eredményhirdetés előtt többen elmondták, akik kóstolták az ételeket, hogy nem feltétlen a papírformára valósult meg az idei versenyen.

 

A verseny alapító atyjának Paul Bocuse francia séfnek a fia, a verseny igazgatója, Jerome Bocuse kiemelte, hogy fantasztikus volt a rendezvény, megköszönte Magyarországnak az eddigi legkiválóbb európai szervezést. Az is kiderült, hogy a következő európai válogatónak Norvégia ad majd otthont.

Maga az esemény ismét nagy tömeget vonzott. A versenyhelyszín szomszédságában működő magyar stand hatalmas siker volt, a magyar ételeket, alapanyagokat, borokat népszerűsítő standon a verseny elejétől a végéig számos hazai és nemzetközi látogató fordult meg.

Ahogyan hat éve, idén is hazánkba látogatott számos nemzetközi szakmai kiválóság. A hazai rendezésnek, és persze a kiváló eredménynek az az egyik legfontosabb hozadéka, hogy erősödik Magyarország jelenléte a nemzetközi gasztrotérképen.

 

A díjazottak és a helyezések:

A legjobb commis: Svédország
A legjobb tányértéma: Egyesült Királyság
A legjobb hústál: Svédország

Bronz: Norvégia
Ezüst: Magyarország
Arany: Dánia

Végül következzen egy kis hangulatvideó arról, hogyan zajlott a Bocue d'Or európai válogatójának második napja, fókuszban az ezüstszobros magyar csapattal!

 

Ajánljuk még:

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss