Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elképesztő eredmények! Ennyit keres egy Aldi dolgozó

default user icon
MME
Az Aldi áruházlánc kiemelkedő eredményeket ért el - derül ki az Igazságügyi Minisztérium céginformációs oldalán - közzétett eredménybeszámolójából.

A 146 boltos hálózatot működtető magyar Aldi, több mint 246 milliárd forint nettó árbevételt ért el tavaly, ami 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 208 milliárdos forgalmat - írja a napi.hu. 

A vállalat adózott eredménye tavaly meghaladta a 7,4  milliárd forintot, ami kiugró, 42 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi 5 milliárd forintos profithoz képest. 

Az Aldi beszámolója szerint a cégvezetés valószínűnek tartja, hogy a koronavírus-járvány elmúltával általános recesszió alakul ki. Ez a kereslet csökkenését eredményezheti, emiatt a cég forgalma is visszaeshet.

A bérköltség 27 százalékkal, közel 16 milliárd forintra emelkedett. A boltlánc 2018 végén 3200, míg 2019 végén 3415 embernek adott munkát. Teoretikus becslés szerint - a két létszám átlaga alapján - egy-egy aldis dolgozó bruttó fizetése meghaladta a 402 ezer forintot. Fontos, hogy ez valamennyi dolgozó bére alapján számolt becslés, nem csak a bolti eladók fizetését vették figyelembe. Az összeget felfelé húzza a cégvezetésben dolgozók magasabb bére.


Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss