Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

5 egyszerűen elkészíthető vegetáriánus étel

default user icon
MME
Van, aki az egészsége miatt, mások elvi okokból nem fogyasztanak húst. Arról, hogy ez jó, vagy nem, lehet vitatkozni, de nem érdemes. Valószínűleg ebben is, mint sok minden másban, az arany középút a jó megoldás. Ha tehát szeretnél húsmentes napokat tartani, de nincs ötleted, mi kerüljön az asztalra, mutatjuk a mi kedvenc vega ételeinket.

A vegetarianizmust egyre többen választják elsősorban az egészségesebb életmód reményében. A vegetarianizmus az a táplálkozási gyakorlat, amely mindenfajta táplálék elfogyasztását elveti, amely egy állat megölését feltételezi. A dolog ugyanakkor ennél kicsit összetettebb, hiszen a vegetarianizmusnak több fajtája van, attól függően, hogy milyen élelmiszercsoportok fogyasztását mellőzzük az étkezések során.

Így legyél vega

1. Haladj fokozatosan! Ne hirtelen, inkább szép lassan változtass az étrendeden és életmódodon. Először hagyd el a vörös húsokat, majd néhány héttel később a sertéshúst, majd a csirkét és aztán, amennyiben úgy döntesz, a halakat, tengeri ételeket. A fokozatok között akár 3-4 hetet is hagyhatsz, így még könnyebben fog menni a váltás és nem lesz hiányérzeted sem.

2. Ügyelj a hiányzó tápanyagok bevitelére! A vegetáriánusoknak elsősorban a fehérjék, ómega-3 zsírsavak, vas, cink, kalcium, D-vitamin és B12-vitamin megfelelő mennyiségű bevitelére kell odafigyelniük. A D-vitamin és B12-vitamint mindenképpen étrend-kiegészítő formájában szedd. 

3. Próbálj ki helyettesítőket! Az első hetekben próbáld elkészíteni a kedvenc húsos ételeidet húsmentes változatban. Hús helyett használj húspótlókat, mint például a szejtán vagy a tofu.  

Íme, a mi kedvenc vegetáriánus ételeink

BOLOGNAI SPAGETTI VEGETÁRIÁNUSOKNAK>>> 

TÖLTÖTT GOMBA VEGETÁRIÁNUSOKNAK>>> 

VÖRÖSLENCSÉS VEGETÁRIÁNUS LASAGNE>>> 

VEGÁN TÖLTÖTT PAPRIKA>>> 

GOMBÁS–ZÖLDSÉGES TEKERCS>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss