Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

33 évesen egy 70 éves testben élt az amerikai nő - így változtatott rajta!

default user icon
MME
Az elhízás legtöbbször nem az önfegyelem, hanem sokkal inkább az önbizalom és az önbecsülés hiányából fakad. Hogy ez mennyire így van, azt Jana Parks amerikai HR-specialista története is jól mutatja, aki gyerekkorától komoly önérétkelési zavarokkal küzdött, amit evéssel kompenzált. A végeredmény: 30 éves korára 145 kilós volt, és számos betegségtől szenvedett. Innen kellett felállnia. Megcsinálta.

Amikor a 33 éves Jana Parks 2016. októberében a krónikus végtag- és gerincfájdalmával orvoshoz fordult, már az is kihívás volt számára, hogy pár fokot le-fel lépcsőzzön - ekkor már 145 kilót mutatott a mérleg. Az orvosok azt mondták: jó, ha tudja, hogy egy 70 éves testben él harmincévesen.

Jana mindig is optimista volt, pozitív életszemlélettel, tele barátokkal, akik szerették - ám ő magát sosem szerette igazán. Amikor megelégelte a túlsúlyával járó fizikai fájdalmat, amellett, hogy a diéták között kereste az igazit, arra is rádöbbent, hogy mindenek előtt a legfontosabb, hogy elfogadja és szeresse önmagát és elhiggye magáról, hogy igenis megérdemli mindenzt.

A számos diéta közül, a ketogén program mellett tette le a voksát, ami, a rendszeres sportolással kiegészítve, két év alatt fantasztikus átalakuláshoz segítette hozzá: 65 kilót fogyott 2 év alatt.

Már a kezdeti sikerek is sokat javítottak az önértékelésén, hiszen, amikor a tükörbe nézett, büszekséggel töltötte el, amit látott.

Jana azonban nem állt meg itt: úgy érzi, küldetése van. Szeretné, ha a nők elhinnék magukról: mindent elérhetnek, amit csak szeretnének, és ami még fontosabb: megérdemlik a szeretet, elsősorban saját maguktól, de mindenki mástól is. Instagram oldalát több, mint 36 ezren követik, akik drukkolnak neki, és sokan közülük, történetéből erőt merítve, maguk is egy egészségesebb, és sokkal boldogabb életet választanak, elengedik az önsajnálatot, és életmódváltásba kezdenek.

EZEKET AZ ÉTELEKET EHETED ÉS EZEKET TILOS, HA KETO DIÉTÁZOL! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss