Egészséges

Így sétálj, ha el akarod kerülni a szívritmuszavart – a tempó élet-halál kérdése lehet!

Shutterstock
Azt már eddig is tudtuk, hogy a séta jót tesz az egészségnek, de most kiderült, hogy még annál is jobb hatással van a szervezetünkre, mint gondoltuk. Ehhez pedig csupán egyetlen dolgon kell változtatnunk.

Mindenkinek van olyan ismerőse, aki úgy sétál, hogy szinte rohanni kell mellette. De lehet, hogy pont ő csinálja jól. A kutatók ugyanis rájöttek, hogy a séta tempója és a szívünk egészségi állapota szoros kapcsolatban áll egymással. 

A gyorsabb tempójú séta jó hatással van a szív egészségére.
A gyorsabb tempójú séta jó hatással van a szív egészségére. 
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Jó hatással van a szívre a gyors séta

Egy friss kutatás szerint a séta tempója nem csak kényelmi kérdés – komoly hatással lehet a szív egészségére. A Heart című szaklapban megjelent tanulmány arra világított rá, hogy az élénk tempójú gyaloglás jelentősen csökkenti a szívritmuszavarok kockázatát, többek közt a pitvarfibrilláció és a kamrafibrilláció előfordulását is.

A legolcsóbb testmozgás

A tanulmány vezetője, Dr. Jill Pell szerint ez egy egyszerű, mindenki számára elérhető módszer arra, hogy tegyünk valamit a szívünkért. Elég csak napi pár perc séta, és máris sokat tettünk magunkért – persze nem mindegy, hogyan sétálunk!

Gyorsan járj, tovább élsz?

A kutatásban több ezer brit önkéntest vizsgáltak, akik megosztották, milyen tempóban szoktak gyalogolni: lassan, átlagosan vagy gyorsan. Az eredmények elég meggyőzők:

az átlagos tempóban gyaloglók 35%-kal, míg az gyorsan sétálók 43%-kal kisebb eséllyel küzdenek szívritmuszavarokkal, mint azok, akik lassan közlekednek.

Dr. Pell hozzátette: már napi 5-15 perc tempósabb séta is elegendő lehet a pozitív hatásokhoz – különösen a 60 év alattiaknál és a nőknél volt kiemelkedő a javulás – írja a Bors

Nagyobb veszélyben vannak a nők

És még egy érdekesség: bár a nők körében ritkábban fordul elő pitvarfibrilláció, ha mégis kialakul, nagyobb az esélyük szívrohamra vagy stroke-ra, mint a férfiaknak. Még egy ok, hogy kicsit lendületesebben induljunk neki a sétának! Szóval legközelebb, ha sétálni indulunk, figyeljünk a tempóra! Lehet, hogy ezzel nemcsak fittebbek leszünk, hanem az életünk is hosszabb lesz.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.