A kávét egyszer károsnak, egyszer csodaszernek kiáltják ki, az igazság azonban valahol félúton lehet. A kávé sokak számára nélkülözhetetlen, egyszerűen kell a napi működéshez, sokan viszont nem ihatják, mert problémát okoz. Számukra is léteznek a kávéhelyettesítők, ami ízükben igen, koffeintartalmukban nem hasonlítanak a babkávéra. Ilyen a ragadós galaj is.

A kávé talán a világon a legnépszerűbb ital, amit a felnőttek állandóan, napjában akár többször is fogyasztanak. Van, aki azért, hogy felpörgesse, élénkítse, fogyassza magát és az anyagcserét is serkentse, más viszont csak és kizárólag az íze miatt, kulináris élményként, már-már szertartásos jelleggel fogyasztja a feketét. Sokan viszont kimaradnak ebből az élményből, mert a gyomruk vagy a szívük nem bírja a babkávéból főzött italt, és ők azok, akik keresik és kutatják a kávéhelyettesítőket.

A ragadós galaj teájának fogyasztása jó hatással van a pajzsmirigyre, de kávéhelyettesítő is készülhet a magjaiból
A ragadós galaj teájának fogyasztása jó hatással van a pajzsmirigyre, de kávéhelyettesítő is készülhet a magjaiból
FOTÓ: MÓRICZ ISTVÁN / MINDMEGETTE

A babkávé árának emelkedése, meg persze a hiánya is okozta, hogy az emberiség sokszor kényszerült arra, hogy valamivel pótolja a kávét. Sokan még ma is isszák a cikóriából készült kávét, ami talán a legismertebb kávéhelyettesítő. Sokan viszont nem is tudják, hogy mennyire egészséges zöldség a cikória maga. Pótkávé viszont nemcsak belőle, hanem például makkból, malátából és pitypangból is készíthető, sőt a pajzsmirigy doktoraként emlegetett galajfűből is!

A ragadós galaj nemcsak gyógynövény, hanem kávéhelyettesítő is lehet

A ragadós galaj hegyoldalakon, cserjésekben, akácosokban, árokpartokban előforduló gyakori egyéves növény, ami júniustól szeptemberig virágzik és virágos szárrészt gyűjtjük. A ragadós galajból azonban nemcsak teát, hanem kakaót és kávépótlót is lehet készíteni. A ragadós galaj magja megpörkölve kiváló kávépótló szer, mely a valódi kávéhoz képest sokkal kevesebb koffeint tartalmaz.

A ragadós galajból úgy készíthető kávépótló, ha begyűjtjük a magjait, megszárítjuk, majd közepes hőfokon megpörköljük. Ezt követően kell durvára őrölve forrázni, és az így kapott ital enyhén diós, földes aromájú és szinte koffeinmentes – mondja Megyeri Sára dzsindzsász és a Mindmegette maestrója. Épp ezért alkalmas késő délutáni, esti fogyasztásra is, hiszen hozza a kávézás élményét, de nem fogja akadályozni a pihentető, nyugodt alvást.

A növény maga is ehető, elsősorban főzve fogyasztják, mert nyersen a levél és a szár minden részén megtalálható szőrök kellemetlenné teszik a fogyasztását. Faluhelyen előszeretettel használják libák, kacsák takarmányozására, hiszen kedvelt csemegéjükként fogyasztják.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.