Egészséges

Parkinson-kór: ez a szuperélelmiszer segíthet a betegség megelőzésében

Azt mindannyian tudjuk, hogy egészséges táplálkozással számos betegség kialakulása megakadályozható. A kutatók szerint nincs ez másként a Parkinson-kór esetében sem, ugyanis létezik egy olyan szuperélelmiszer, amely hatékony lehet a megelőzésben, illetve a kezelésben.

A Parkinson-kór az egyik leggyakrabban előforduló időskori betegség, amely elsősorban idegrendszeri tüneteket okoz. Ilyen például a remegés, az izmok merevsége, súlyosabb esetben pedig mozgásképtelenség is jelentkezhet. Ezek a tünetek azért alakulnak ki, mert a dopamint termelő idegsejtek elpusztulnak az agyban – a dopamin pedig azért fontos, mert jelentős szerepet játszik a mozgás szabályozásában. 

A tengeri hínárt védhet a Parkinson-kór ellen
A tengeri hínárt védhet a Parkinson-kór ellen
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Ma még nincs a Parkinson-kór ellen gyógymód

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy bár a Parkinson-kór önmagában nem halálos, azonban olyan súlyos szövődményeket okozhat, amelyek életveszélyes állapothoz, akár halálhoz is vezethetnek, de sajnos ma még nincs ellene megfelelő gyógymód – írja a Science Alert

A kutatók viszont már korábban is találtak összefüggést az antioxidánsok és a Parkinson-kór megelőzése között. Az antioxidánsok úgy működnek a szervezetünkben, akár a testőrök, megvédik a sejteket a szabadgyökök okozta károktól.

Íme a szuperélelmiszer!

A kutatások során kiderült, hogy az egyik ilyen antioxidáns, a resveratrol, amely képes megvédeni a dopamint termelő neuronokat, ezáltal lassíthatja a Parkinson-kór kialakulását. Érdemes tudni, hogy nagyobb mennyiségű resveratrol található például a bogyós gyümölcsökben, a vörös szőlőben és a földimogyoróban, ezért jó, ha naponta fogyasztunk ezekből. 
Emellett a Parkinson-kór egyik tünete lehet a memóriazavar is, amely ellen olyan ételeket érdemes enni, mint például a szőlő, a bogyós gyümölcsök, a diófélék, a spenót vagy a brokkoli.
A legfisebb kutatások pedig azt sugallják, hogy az Ecklonia cava alga fogyasztása akár meg is előzheti a Parkinson-kór kialakulását, ugyanis az algában található antioxidánsok is  hatékonyan védik a neuronokat a káros szabadgyököktől. 

Mi az az Ecklonia cava?

Az Ecklonia cava egy tengeri hínárfajta, amely az úgynevezett barna algák csoportjába tartozik. Ezt a szuperélelmiszert főként az ázsiai konyhában használják, leveseket, salátákat készítenek belőle, de étrend-kiegészítőként is fogyaszthatjuk, gyulladáscsökkentőként, valamint immunerősítőként – a fentiek alapján pedig már a Parkinson-kór ellen is érdemes kipróbálni. 

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.