Sokan a megterhelő konditermi edzésekkel azonosítják a mozgást, pedig a természetes módok a test átmozgatására sok esetben jobbak, hasznosabbak lehetnek, mint az edzőteremben eltöltött egy óra. Ezeket ráadásul akkor is beiktathatod, ha épp nincs időd egy komplett edzésprogram teljesítésére. Íme, a legjobb mozgásformák, amik segítenek fitten tartani a tested – és a mentális jóllétet is támogatják.
Az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb mozgás, ha minden nap gyalogolunk. Ez lehet egy kellemes séta a szabadban, de az is számít, ha csak egy-két megállóval korábban leszállunk a tömegközlekedési eszközről, és gyalog tesszük meg a fennmaradó távot. Akár egy mérsékelt tempóban haladunk, akár kicsit gyorsítunk a lépteinken, hamar érezhető lesz a pozitív hatás.
Remek döntés az is, ha kerékpárral járunk be a munkahelyre, persze ha van erre lehetőségünk.
A másik kézenfekvő megoldás, hogy a lift helyett a lépcsőt választjuk. Ezzel elsősorban az alsótest izmait erősíthetjük, és a szív- és érrendszer állapotát javíthatjuk. A móka kedvéért, és persze az ízületek alapos megdolgoztatásáért is léphetünk kettesével vagy hármasával a lépcsőfokokon.
Az is számít, ha csak lefelé menet használjuk a lépcsőt, kezdetnek tökéletes.
A munkahelyen is megtalálhatod a módját a test átmozgatására, amivel nemcsak az izmokat és ízületeket frissítheted fel, de az elmét is. Ha ülő munkát végzel, célszerű minden órában felállni, és néhány percet sétálni. Emellett a törzs, a vállak, a nyak és a csípő területére kiterjedő mozgásokat végezni, ami lehet:
Ha teheted, ne dolgozz mindig egy helyben ülve, azokat a feladatokat, amelyek nem igényelnek nagy fokú koncentrációt, akár sétálás közben is elvégezheted. De az is sokat számít, ha a napi 8 óra egy részében állva maradsz.
A fárasztó munkanapok után sokszor nem vágyunk a mozgásos időtöltésre, de ha aktívan telik a hétvége, az sokkal jobb hatással van a testi-lelki egészségünkre, mint ha a kanapén töltöttük volna el a szombatot és vasárnapot. Egy könnyed túra a szabadban remek módja annak, hogy megküzdjünk a hétköznap minket érő stresszel, miközben varázslatos helyeket fedezhetünk fel, és értékes időt tölthetünk a családdal.
Ezek az apró változtatások segítenek megőrizni a test természetes mozgékonyságát, de emellett akkor is segítenek, ha a fogyás, életmódváltás a célod.
(Forrás)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.