Egészséges

Ha így iszod a kávét, az hatszorosára növelheti a rák kockázatát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette
Ha te is forrón szereted a kávédat, akkor fontos tudnod, hogy az egyik kutatás szerint ez a szokás komoly egészségügyi kockázattal járhat.

Egy nagyszabású, több mint 450 000 brit résztvevő bevonásával készült felmérés szerint a túl forró italok – különösen a tea és a kávé – rendszeres fogyasztása jelentősen növelheti a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát.

kávé
Veszélyezteti az egészségünket, ha túl forró a kávé
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Ezért veszélyes a forró kávé

A 12 éven át tartó vizsgálat alapján azok, akik naponta nyolc vagy annál több csésze forró kávét vagy teát ittak, akár hatszor nagyobb eséllyel alakult ki náluk nyelőcső laphámsejtes karcinóma (ESCC), mint azoknál, akik nem fogyasztottak forró italokat.

A résztvevőket arra is megkérték, hogy értékeljék, milyen hőmérsékleten itták az italukat:

  • 17% a „nagyon forró” kategóriát választotta,
  • 66,5% a „forrót”,
  • 15,3% pedig a „meleget”.

A felmérés során a nők közül többen jelölték be a „nagyon forrót”, mint a férfiak, ami 65°C-nál magasabb hőmérsékletet jelent. 

Egyre nagyobb kockázat

  • 4 vagy több nagyon forró ital: 2,5-szeres kockázat
  • 4–6 csésze nagyon forró ital: 3,6-szoros kockázat
  • 6–8 csésze: közel 5-szörös kockázat
  • 8 vagy több csésze: akár 6-szoros kockázat

A British Journal of Cancer folyóiratban megjelent tanulmány szerint a túl forró italok fogyasztása egyértelműen összefügg a nyelőcsőrák gyakoribb előfordulásával.

Mi lehet a magyarázat?

A szakértők szerint a pontos biológiai ok még nem teljesen tisztázott, de az egyik feltételezés az, hogy a forró italok rendszeres fogyasztása sejtkárosodást okoz a nyelőcsőben. Ez hosszú távon elősegítheti a daganatos elváltozások kialakulását.
Ezt állatkísérletek is megerősítik: például a 70 °C-os víz fogyasztása tumorfejlődést idézett elő a patkányoknál.

Egy 2019-es iráni vizsgálat szintén kimutatta, hogy a 60 °C-nál melegebb tea növeli a nyelőcsőrák kockázatát – írja az Express.

Mit tehetünk?

A Cancer Research UK ajánlása szerint érdemes pár percig hűlni hagyni az italokat, vagy hideg tejet (vizet) adni hozzájuk. Így nemcsak a nyelőcső egészségét óvhatjuk meg, de az ital is kellemesebb lesz.

A kávé és a tea önmagában nem káros, sőt, számos jótékony hatásuk ismert. Azonban a túl forró italok rendszeres fogyasztása jelentősen növeli a nyelőcsőrák kockázatát. 

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.