Nem megy a fogyás? Ezek a hormonok befolyásolhatják a súlyodat!

Vannak olyan emberek, akik szinte az egész napot kibírják étel nélkül, míg másoknak egyszerűen muszáj három-négy óránként magukhoz venni valamit. Sőt, vannak olyan napok, amikor vékonyabbnak, máskor pedig teltebbnek látjuk magukat. Ezeknek a jelenségeknek nagyon egyszerű magyarázata van: a hormonok, amik mindent szabályoznak.
A mozgás és étkezés mellett a hormonok is nagyban befolyásolják a diétát és annak a sikerességét. Ez azért van, mert hatással vannak az anyagcsere sebességére, az étvágyra és a zsírraktározásra is. Összesen hét olyan hormon van, amelyekre érdemes figyelni a fogyás érdekében, mivel ezek azok, amelyek leginkább befolyásolják a testsúlyunkat és az étvágyunkat.
A leptin a zsírszövet által termelt hormon. A feladata, hogy jelezze a telítettséget és csökkentse az éhségérzetet. Azoknak, akik túlsúlyosak általában magasabb a leptin szintjük, mivel a szírszövetük sokat termel belőle. Előfordulhat viszont az is, hogy egyszerűen érzéketlenek a hormonra.
Ez a hormon felelős az étvágyunkért. Étkezés előtt, amikor kezdünk éhesek lenni, a szintje magasabb lesz, majd az evés után lecsökken. A diéta alatt ez a hormon a legnagyobb kihívás, mivel növekedhet a ghrelin-szint, ami éhségérzetet okoz.
Jóllakottsághormonnak is nevezik, mivel étkezés után szabadul fel. Lelassítja az emésztést, ezzel csökkentve az éhségérzetet. Az alacsony szintje, vagy hiánya problémás lehet a diéta alatt.
Ezt a hormont ismerik a legtöbben. Az inzulin az étkezés után szabadul fel. Segít lebontani a cukrot, és eltárolni a glükózt, emellett elősegíti a telítettség érzést. Inzulinrezisztencia esetén – amit a túlsúly és a helytelen táplálkozás okozhat – ez a hormon felborul.
Más néven stresszhormonnak is nevezik. Ha magas a szintje, akkor az növelheti az étvágyat. Krónikus stressz esetén különösen a kalóriadús ételeket kívánjuk, ennek is a kortizol magas szintje az oka.
Ez a hormon a belekben, különösen a vékonybélben termelődik táplálkozás után. A célja, hogy telítettségérzést váltson ki, és lassítja az emésztést. Ezzel segíti az éhségérzet csökkentését.
Ezt az anyagot is a vékonybél termeli az étkezés után. Növeli az inzulinszintet és gátolja a zsír lebontását.
Ma már számos olyan készítmény van, amelyek a GLP1 és a GIP hormonokat fokozzák, ezzel csökkentve az ember éhségérzetét, így segítve a testsúly csökkentést. Ezeket a készítményeket azonban csak súlyosan elhízott emberek esetében használják Az orvosok és táplálkozási szakértők szerint a fogyás akkor lehet igazán eredményes, ha változatosan táplálkozunk, rendszeresen mozgunk és figyelünk az alvás mennyiségére és minőségére. Ha ezeket betartjuk, a hormonháztartásunk is pozitívan fog reagálni – írja a Bors.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.