Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Mindmegette
Érdemes figyelni a testünk jelzéseire, mert azok gyakran figyelmeztetnek komoly egészségügyi problémákra – a hirtelen szívmegállás (SCA) esetében ez életmentő lehet.

A hirtelen szívmegállás nem azonos a szívinfarktussal: ilyenkor a szívritmuszavar miatt a szív nem tud pumpálni, és percek alatt leáll a keringés. Bár sokszor váratlanul következik be, előfordul, hogy már órákkal vagy napokkal korábban jelentkeznek figyelmeztető tünetek. Ha ezeket időben észleljük és orvosi segítséget kérünk, jelentősen nő a túlélés esélye.

hirtelen szívmegállás
Akár napokkal korábban is jelentkezhetnek a hirtelen szívmegállás tünetei / FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Eltérőek lehetnek a hirtelen szívmegállás tünetei a férfiaknál és a nőknél

Egy nagy amerikai kutatás szerint a tünetek nemek szerint eltérőek lehetnek: a nőknél leggyakrabban légszomj, a férfiaknál mellkasi fájdalom jelentkezik. A mellkasi fájdalmat a szakemberek többféleképpen értelmezték: így lehet nyomás, szorítás vagy a váll, a kar, a nyak és az állkapocs felé sugárzó kellemetlen érzés is. Ritkábban előfordulhat kóros izzadás vagy görcsrohamszerű rosszullét is.

Ezekkel a panaszokkal azonnal fordulj orvoshoz!

Ha a következő tüneteket észleled, akkor sürgősen fordulj orvoshoz:

  • Mellkasi fájdalom vagy nyomás
  • Légszomj
  • Szapora, erős vagy szabálytalan szívdobogás
  • Szédülés, ájulás közeli állapot, hirtelen gyengeség
  • Görcsrohamszerű rosszullét

Percek alatt károsodhat az agy

Fontos tudni, hogy hirtelen szívmegállás esetén az agy percek alatt károsodik az oxigénhiány miatt, ezért elengedhetetlen a gyors reagálás: azonnal hívjuk a mentőt, és kezdjük meg a mellkaskompressziót, vagy ha van rá lehetőség, akkor használjunk AED-t (félautomata defibrillátor).

Bár a szívinfarktus kiválthat SCA-t, nem minden hirtelen szívmegállás ered az infarktusból. A gyors segítségkérés, az alap-újraélesztés ismerete és a rizikófaktorok – például magas vérnyomás, cukorbetegség, dohányzás – csökkentése jelentősen növeli a túlélés esélyét. 

Ne hagyd figyelmen kívül tested jelzéseit, és mindig fordulj orvoshoz, ha új vagy aggasztó tünetet tapasztalsz!

Ezek az ételek segítenek elkerülni a szívrohamot

Ahogyan azt korábbi cikkünkben megírtuk, a modern orvostudomány egyre több természetes megoldásra hívja fel a figyelmet, amelyek hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez. Ilyen például a hüvelyesek – bab, lencse, csicseriborsó – rendszeres fogyasztása. Ezek az élelmiszerek nemcsak a vércukorszint szabályozásában, de a koleszterin- és vérnyomásértékek javításában is fontos szerepet játszanak.

Forrás

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

Legfrissebb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.