Minden nap egy pohárral ebből az italból és kicsattansz az egészségtől

Ismered a girát? A népszerű gyógynövények és fűszernövények jótékony hatásait sokan ismerik, hiszen a tudás generációkon keresztül öröklődik. Így tudjuk, hogy a kamilla jó gyulladáscsökkentő, megnyugtatja a háborgó gyomrot, a körömvirágból készült krém segíti a bőr regenerálódását, a citromfű teája pedig idegnyugtató hatású és fogyasztása hozzájárul a pihentető alváshoz. Gyógyhatása azonban nemcsak a különféle füveknek, hanem a fermentált ételeknek és italoknak is van!
Nem véletlen, hogy a téli szezonban, amikor igazán tombol az influenza, akkor sokan immunerősítés céljából is csipegetik a savanyú káposztát – és isszák a levét –, ami az egyik legismertebb fermentált élelmiszer. Savanyítani, vagyis fermentálni viszont nemcsak ételeket, hanem italokat is lehet, ezek is rendelkeznek ugyanis a szervezetre gyakorolt pozitív egészségügyi hatásokkal. A fermentáció, azaz erjedés során létrejönnek biológiailag aktív anyagok, szerves savak, melyeknek fontos szerepük van az emésztés megfelelő működésében.
A kombucha ma talán a legismertebb fermentált ital. A cukros fekete teából erjesztéssel előállított ital fogyasztásának a hiedelem szerint számtalan pozitív hatása van, ezek között az immunerősítést és a méregtelenítést szokták kiemelni. A vízikefír vagy kristálygomba felhasználásával készült italok most kezdenek egyre inkább köztudatba jönni, ám senki sem tejalapú dologra számítson. A vízikefírrel fermentált italt tejsavbaktériumok és élesztőgombák hozzák létre, amelyek probiotikus hatással bírnak, azaz segítik az emésztést, a méregtelenítést.
A kombuchához és a vízikefírhez speciális baktériumtelep szükséges, ellenben a litván csodaitalt, a girát otthon fellelhető alapanyagokból is előállíthatjuk! A gira fő alkotóeleme ugyanis a kenyér.
A gira alapja mostanában főként a rozskenyér, de bármilyen gabonaalapú pékáru maradékából előállítható. A hagyományok szerint a maradék kenyeret felhasználva készítették a girát, ami sok családnál ünnepi italnak vagy éppenséggel természetes gyógyszernek is számított. A természetes erjesztési folyamatnak köszönhetően a gira íze savanykás, mondhatni csípős, akárcsak a savanyú káposzta leve, sőt minimális alkoholtartalma is kimutatható – derült ki a BBC cikkéből.
A gira olcsó, otthon megtalálható, természetes alapanyagokból készül. A kenyér mellett kell hozzá víz, valamint cukor vagy méz – derült ki a Nők lapja cikkéből. A fermentálás folyamatát élesztő hozzáadásával segíthetjük, a gombákat táplálandó a cukrot pedig helyettesíthetjük akár mazsolával is.
Hozzávalók 2 üveg girához:
Elkészítés:
A gira hűtőben két-három napig tárolható, fogyasztása hidegen ajánlott. A minimális alkoholtartalma miatt felelősséggel fogyasztandó!
A gira fogyasztása ugyanolyan jótékony egészségügyi tulajdonságokkal bír, mint bármely más fermentált élelmiszeré. A természetes savanyítás során keletkező baktériumok és enzimek javítják az emésztés működését, probiotikus hatással rendelkeznek, ráadásul immunerősítőként is használják a litván népi gyógyászatban. A kész girát ízesíthetjük még mézzel, fahéjjal, de keverhetünk bele gyömbért is, tovább fokozva a pozitív hatást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.