Egy friss tanulmány szerint ráadásul nem is kell hozzá napi 10 000 lépés – már kevesebb séta is elég ahhoz, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának az esélyét, és érezzük a pozitív hatásokat.
Dr. Courtney Conley, a láb- és járásmechanikára specializálódott orvos a Diary of a CEO című podcastban beszélt arról, hogyan függhet össze a napi lépésszám a demencia kockázatával. A szakember a JAMA Network folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozott, amelyben a kutatók csuklón viselhető gyorsulásmérőkkel ellenőrizték a felnőttek mozgását. Az eredmények szerint már napi 9800 lépés is elég lehet ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a demencia kockázata.
Ami viszont igazán meglepő: már napi 3800 lépéssel is elérhetjük a mozgásból származó előnyök körülbelül felét. Ez különösen jó hír azoknak, akik nem tudják teljesíteni a jól ismert 10 000 lépéses célt. Dr. Conley szerint már napi 4000 lépés is komoly védelmet nyújthat a demencia ellen.
Egy 2022-es kutatás során, amely a demencia megelőzését vizsgálta, a szakértők megállapították, hogy már napi 4400 lépésnél is csökken a betegség kialakulásának esélye. A legnagyobb hatást pedig a céltudatosabb, lendületesebb séták hozták, ahol egy ideig magasabb a lépésszám – ilyen például a tempós gyaloglás vagy akár egy könnyű túra – írja az Express.
Már heti négy alkalommal végzett, 50 perces gyaloglás is hatékonyan csökkentheti a testsúlyt és a hasi zsírt – függetlenül attól, hogy mérsékelt vagy élénkebb tempóban végzed. Ráadásul az sem baj, ha nem egyszerre teljesíted az 50 percet: vizsgálatok szerint azok, akik napi kétszer 25 percet sétáltak hat napon át, hatékonyabban fogytak, mint akik egyszerre tudták le az 50 percet.
A gyaloglás nemcsak a testünkre, hanem a lelkünkre is jó hatással van – különösen igaz ez az idősebb korosztályra. A közös séták erősítik a társas kapcsolatokat, enyhítik a magányt, és hozzájárulnak a lelki egyensúlyhoz.
Legyen szó egy reggeli, rövid sétáról vagy egy esti közös gyaloglásról a családdal – a lényeg, hogy mozogjunk, rendszeresen és örömmel.
Forrás: Magyar Nemzet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.