Talán kevesen tudják, hogy a botulizmus, ismertebb nevén kolbászmérgezés, egy olyan súlyos állapot, amit nemcsak kolbász okozhat – házi készítésű befőttek vagy akár bolti konzervek is felelősek lehetnek a betegségért.

A botulizmus egy ritka, de rendkívül súlyos ételmérgezés, amelyet a Clostridium botulinum nevű baktérium toxinja okoz. Már egy falatnyi fertőzött étel is halálos lehet, mert a méreg bénítja az izmokat – beleértve a légzést irányító izmokat is.

botulizmus
A botulizmus egyik kezdeti tünete a levertség
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Milyen tünetei lehetnek a botulizmusnak?

Fontos tudni, hogy a botulizmusnak a következő tünetei lehetnek: levertség, izzadás, izomfájdalom, hasi diszkomfort, lelógó szemhéj, ketős látás, szájszárazság, nyelési zavarok, gégebénulás, súlyosabb esetben pedig légzési nehézség vagy akár leállás is jelentkezhet.

Ez a baktérium oxigéntől elzárt környezetben, például talajban él. Innen kerülhet a vizekbe, növényekre és mezőgazdasági termékekre. Az állatok bélrendszerében is megtalálható, és a trágyázás során a talajba kerülhet, majd onnan a takarmányon keresztül más állatok fertőzését okozhatja. A feldolgozásuk során a baktériumok a nyers húsra kerülhetnek, és a megfelelő hőkezelés hiányában elszaporodva botulotoxint termelhetnek. Ez a toxin a legerősebb ismert szerves méreg, amelyből már 1 mg tisztított toxin halálos lehet az emberre, ugyanis megtámadhatja a szervezet idegrendszerét. Ez az izmok gyengeségét és bénulását okozhatja, például azokét, amelyek segítik a mozgást, a beszédet és a nyelést. Ha a méreganyagok megtámadják a légzést irányító idegeket, az végzetes lehet

– figyelmeztet dr. Balaicza Erika belgyógyász főorvos.

A házi befőttek is veszélyesek lehetnek

Fontos tudni, hogy nemcsak húskészítmények okozhatják a betegséget, hanem a nem megfelelően tartósított ételek is veszélyesek lehetnek. Ha például egy házi befőttet nem megfelelő hőkezeléssel vagy nem steril körülmények között készítenek el, az ideális környezet lehet a baktérium számára. Ugyanez igaz a házi készítésű füstölt húsokra és kolbászokra is, amelyeknél a helytelen füstölés vagy tárolás okozza a problémát. De ritkán akár bolti konzervek is veszélyt jelenthetnek, ha a csomagolás megsérült, púpos a doboz, vagy szokatlan a szaga vagy az állaga – ilyen esetben az ételt tilos elfogyasztani. 

A botulizmust nemcsak kolbász okozhatja
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Miért nem szabad mézet és füstölt húst adni 1 éves kor alatt?

Az egy év alatti csecsemők immunrendszere még nem elég fejlett ahhoz, hogy megküzdjön bizonyos kórokozókkal – köztük a Clostridium botulinum baktérium spóráival. Ezek a spórák például a mézben is előfordulhatnak, és ha bekerülnek a baba bélrendszerébe, ott toxint termelhetnek, ami csecsemőkori botulizmushoz vezethet. Ugyanez a veszély a füstölt, hosszan érlelt húsokra – például kolbászra, szalámira – is vonatkozhat, ezért ezeket is szintén csak 1 éves kor felett kínáljuk a gyermeknek. 

Hogyan kezelik a betegséget?

A botulizmus sürgős orvosi ellátást igényel. A kezelés első lépése az antitoxin beadása, amely megállítja a toxin további hatását – ezért fontos a korai diagnózis. Súlyos esetekben intenzív osztályon történik a kezelés, akár lélegeztetőgéppel is, ha a légzőizmok is bénulnak. A felépülés lassú lehet, és sokszor hónapokig tartó rehabilitációra van szükség. A megelőzés és a gyors orvosi segítség a legfontosabb. 

Így lehet megelőzni

  • A botulizmus megelőzése érdekében fontos, hogy megfelelően tároljuk és kezeljük az ételeket. 
  • A konzerválás során ügyeljünk arra, hogy a megfelelő hőmérsékletet és sterilizálást alkalmazzuk. 
  • A házi készítésű befőtteket, konzerv ételeket és füstölt húsokat mindig megfelelően tároljuk, hűtve vagy fagyasztva, és ne fogyasszunk el romlott, sérült csomagolású termékeket. 
  • Emellett ügyeljünk a tisztaságra a konyhában, és mindig alaposan mossuk meg a kezünket, eszközeinket a főzés előtt. 

Forrás: Bors

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.