Az Alzheimer-kór egy progresszív neurodegeneratív betegség, amely során az agysejtek fokozatosan pusztulnak. A fő kóros jellemzők az amyloid plakkok és a tau fehérjékből kialakuló szövedékek, amelyek akadályozzák az idegsejtek közötti kommunikációt és az agyi információfeldolgozást. A kór előrehaladtával az agy zsugorodik, a hippocampus – a memória központja – pedig látványosan sorvad. A betegség lassan, de biztosan elveszi az érintettektől az emlékezés, a gondolkodás, a döntéshozás és végül az önálló élet képességét is.
Az Alzheimer's Association – a világ egyik vezető önkéntes egészségügyi szervezete, amely az Alzheimer-kóros betegek gondozásával, támogatásával és kutatásával foglalkozik – közzétette, mely emlékek tűnnek el leggyakrabban a betegség korai szakaszában. Az Alzheimer Társaság szerint a legkorábban észlelhető memóriazavarok az alábbiakban mutatkoznak meg:
Az Alzheimer-kór korai felismerése kulcsfontosságú a lelassításában. Bár a betegség jelenleg nem gyógyítható, a korai diagnózis lehetővé teszi a kezelés megkezdését, a memória edzését, és olyan életmódbeli változtatásokat, amelyek segíthetnek a tünetek enyhítésében. Ilyenek lehetnek:
Világszerte több mint 55 millió ember él demenciával, és a számuk évente közel 10 millióval nő. Magyarországon több mint 250 ezer ember érintett valamilyen demenciában, közülük többségük Alzheimer-kóros. A betegség nemcsak az egyéneket, hanem az egész családot, a gondozókat, sőt az egészségügyi rendszert is súlyosan érinti.
Az Alzheimer-kór nemcsak a memória elvesztéséről szól, hanem az identitás, az önállóság és az emberi kapcsolatok fokozatos elvesztéséről. Fontos, hogy figyeljünk a jelekre, és időben cselekedjünk, mert a korai lépések éveket jelenthetnek az életminőségben.
Az Alzheimer-kór gyógyítására még nem képes az orvostudomány, ezért is nagyon fontos a prevenció. Sokat tehetünk egészségünkért, ha felismerjük a demencia korai jeleit – ilyen lehet például a reggeli izgatottság, nyugtalanság, ahogyan arról ebben a cikkben részletesen írtunk –, illetve egészségesen táplálkozunk és elegendő időt sportolunk. A méltán népszerű mediterrán diéta és a DASH diéta összevonásával megalkotott MIND étkezési program jó választás lehet, ha étkezésünkkel is tennénk a demencia ellen. Ebben olyan ételek kapnak helyet, amelyek kedvezően hatnak az agyműködésre, bizonyítottan csökkentik a magas vérnyomást, a szív- és érrendszer betegségeinek kockázatát, továbbá segíthet megakadályozni a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását.
A rozmaringban, a zsályában és több más gyógynövényben megtalálható egy anyag, amely segíthet az Alzheimer-kór legyőzésében – derül ki egy új kutatásból, amelyről a Magyar Nemzet írt összefoglalót. A friss eredmények szerint a számos növényben megtalálható karnozinsav jótékonyan hat a memóriára, sőt a már lezajlott negatív folyamatok egy részét vissza is tudja fordítani.
(Kiemelt fotó: Shutterstock)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.