Folytonos fáradtság, rossz alvás, éjszakai ébrenlét? Egyetlen gyümölcs napi fogyasztása segíthet javítani az alvás minőségét.

Az utóbbi években a tudomány egyre inkább felismeri, hogy az alvás nem csupán pihenés, hanem az egészséges életmód egyik alapköve – legalább annyira fontos, mint a helyes táplálkozás vagy a rendszeres mozgás. Egy friss amerikai kutatás most egy különleges, mégis könnyen elérhető gyümölcs jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet, ami jelentősen javíthatja az alvás minőségét.

A nem megfelelő alvás az egészségre is negatív hatással van
A nem megfelelő alvás az egészségre is negatív hatással van
FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Egy gyümölcs, ami segíti az elalvást

A kutatás során 969 amerikai felnőttet vizsgáltak, akik mindannyian enyhén túlsúlyosak voltak, ami azt is jelenti, hogy fokozott szív- és érrendszeri kockázattal éltek. A résztvevőket kér csoportra osztották: az egyik csoport napi egy avokádót fogyasztott hat hónapon keresztül, míg a másik csoport havonta legfeljebb kétszer evett avokádót. Az étrendjük egyébként változatlan maradt.

Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeresen avokádót fogyasztók jobban aludtak, mint azok, akik ritkán ették a gyümölcsöt. Emellett javult az étrendjük minősége, valamint a vérzsírszintjük is kedvezőbben alakult – írja a The Sun.

Az alvás és a „néma gyilkos” összefüggése

Bár a vizsgálat eredetileg nem az alvásra koncentrált, a kutatók mégis kiemelik: a jobb alvás hosszú távon csökkentheti a szívbetegségek, azaz a „néma gyilkos” kialakulásának esélyét. Az Amerikai Szív Szövetség egészségügyi irányelveiben a megfelelő alvás kiemelt szerepet kap az olyan tényezők mellett, mint az egészséges táplálkozás, a fizikai aktivitás, a testsúly, a vérnyomás, a vércukorszint és a koleszterinszint.

De hogyan segíti az alvást az avokádó?

Az avokádó több olyan tápanyagot is tartalmaz, amelyek szerepet játszanak az alvás szabályozásában:

  • Triptofán: Ez az esszenciális aminosav a szerotonin termelésében vesz részt, ami befolyásolja a hangulatot és az alvást.
  • Folsav: Fontos szerepet játszik a melatonin – az alvási ciklust irányító hormon – termelésében. 
  • Magnézium: Segíti az izmok ellazulását és stabilizálja a vércukorszintet, ami hozzájárulhat a nyugodt éjszakai pihenéshez.

A szívet is védi – duplán nyerhetünk vele

Az avokádó emellett szívbarát is. Magas rosttartalma segíthet csökkenteni a koleszterinszintet és javítani a vércukorszabályozást. Az egyszeresen telítetlen zsírsavak, amelyeket az avokádó bőven tartalmaz, hozzájárulnak a „rossz” LDL-koleszterin csökkentéséhez, miközben növelik a „jó” HDL-koleszterinszintet.

Kis befektetés, nagy eredmény

Az alvás minősége és az általános egészségi állapot szoros kapcsolatban áll egymással – és úgy tűnik, hogy egy egyszerű lépés, például napi egy avokádó elfogyasztása is sokat segíthet mindkettő javításában. 

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.