Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Édesköményes paradicsomleves

30 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: Az édesköménygumót vékonyan szeleteljük fel, a vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk apróra. A krumplit és a paradicsomot vágjuk kisebb kockákra.

Egy edényben melegítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el párolni. 1-2 perc után adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt édesköményt, a krumplit és a fokhagymát, majd 10 percig többször megkeverve pároljuk együtt a zöldségeket. Ezután adjuk hozzá a paradicsomot, és pár percig pároljuk tovább. Végül öntsük fel a csirkealaplével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd forraljuk fel. Ezután vegyük kisebb lángra, és főzzük puhára a zöldségeket.

Amikor a leves készre főtt, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett csorgassuk bele a tejszínt. Kevergetve forraljuk fel, de főzni már nem kell.

Tálaláskor kínálhatunk mellé frissen kisült kenyeret. Én csak magában tálaltam, de úgy is nagyon finom volt.

Ezek is érdekelhetnek

Friss