Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ebben a korosztályban terjed most a koronavírus Magyarországon

default user icon
MME
Aggasztóan nő a koronavírus fertőzöttek száma külföldön és Magyarországon egyaránt. A Semmelweis Egyetem által, országos adatok alapján végzett elemzésből kiderül, hogy júliusban mely korosztályból regisztrálták a legtöbb fertőzöttet idehaza.

A koronavírus-járvány továbbra is jelen van és néhány hát stagnálás után újból erősen terjed. Magyarországon is napról-napra több az aktív fertőzöttek száma. A szakemberek szerint a vírus az idősebb korosztályra veszélyesebb, ám a Semmelweis Egyetem közleménye szerint júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. A fertőzöttek nagy része külföldön járt, vagy találkozott olyan ismerőssel, aki külföldről tért haza.

Az intézményi fertőzések felszámolásával júniusban a 60 éves, vagy a náluk idősebbek körében jelentősen csökkent a fertőzések száma, júliusban pedig már csak 63 fertőzöttet észleltek ebből a korosztályból. A leginkább veszélyeztetett korosztály aránya az összes fertőzött közül az eddigi legalacsonyabb, mindössze 17 százalékos. Ezzel szemben a 40 év alattiak megbetegedésszáma folyamatosan emelkedik, júliusban már az aktívabb korosztály tette ki a fertőzöttek 44 százalékát - derült ki a Semmelweis Egyetem elemzésből.

A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb,  és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.

A Semmelweis Egyetem továbbra sem javasolja a külföldi utazást, viszont azt tanácsolja, hogy akinek halaszthatatlan elfoglaltsága van a határon túl, az kövesse az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC, Joint Research Centre-ben) gyűjtött, feldolgozott és teljesen nyilvános adatokat, mert a még zöld jelzéssel bíró országokon belül is nagy eltérések lehetnek régiónként.

Arra is figyelmeztetnek, hogy ne felejtsük el, hogy a maszk használatát  zárt térben vagy nagyobb tömegben. Valamint a rendszeres kézmosás továbbra is a legfontosabb óvintézkedések a vírus terjedésének megelőzésében.

KORONAVÍRUS: HA EZEKET A TÜNETEKET ÉSZLELED, AZONNAL HÍVD A HÁZIORVOSOD >>>

SÚLYOS SZÖVŐDMÉNYEI LEHETNEK A KORONAVÍRUSNAK >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss