Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Diós piskóta tekercs mascarponés szilva krémmel

30 perc
mester
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra verjük a 2 evőkanál barna cukorral és 2 evőkanál vízzel. A fehérjét csipet sóval felverjük robotgéppel, majd amikor már kezd nőni a térfogata és habosodik, apránként hozzáadjuk a 2 evőkanál cukrot és kemény habot verünk belőle.
  2. A tojássárgájához hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a darált diót. Összekeverjük, majd veszünk ki a tojásfehérje habból és fellazítjuk vele a tésztát, majd a maradék tojásfehérje habot apránként, laza mozdulatokkal beforgatjuk a piskótatésztába. A kész piskótamasszát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütjük.
  3. Ha elékszült, veszünk egy konyharuhát, meghintjük liszttel, ráborítjuk a kisült diós piskótát, lehúzzuk a sütőpapírt és felcsavarjuk a konyharuha segítségével. Belecsavarjuk még a lehúzott sütőpapírba is és így hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, addig elkészítjük a szilvakrémet.
  4. A magozott szilvát belerakjuk egy lábasba, rászórjuk a barna cukrot, 1 evőkanál vízzel meglocsoljuk és a balzsamecettel feltesszük főni. Ahogy felforrt, levesszük a tűzről, botmixerrel pépesítjük, majd kihűtjük. A mascarponét a porcukorral és a fahéjjal habosra keverjük, hozzáadjuk a szilvakrémet, a fehér csokis pudingport, és a zselé fixet, majd alaposan összekeverjük.
  5. Ha kihűlt a piskóta, kitekerjük és megkenjük a mascarponés fahéjas szilvakrémmel és visszatekerjük ismét szorosan a konyharuhával és legalább fél órát hagyjuk állni. Ezután a tejét megszórjuk porcukorral, majd tálalásnál 1,5-2 cm-es szeleteket vágunk.

MEGGYES-MANDULÁS PISKÓTATEKERCS >>>

MOGYORÓKRÉMES PISKÓTATEKERCS >>>

BANÁNOS PISKÓTATEKERCS >>>

 

Megjegyzés

A piskótát újra gondoltam dióval. A diós piskóta épp a szilva szezon közepén készült, így adva volt az alapanyag. Egy igazi ízbomba, az ősz ízvilága. - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss