A közösség ereje: Viki 20 kilótól szabadult meg, amit főleg a csoportos óráknak és edzőjének köszönhet

Aktív, állandóan izgő-mozgó gyerekkorom volt – meséli. Nagyon vékony kislány voltam, az apai nagymamám alkatát örököltem. Sokszor azon versenyeztünk, hogy ki hány kiló, 45 vagy 46?! Érettségi után, ahogy lenni szokott, nekem is elkezdődött a nagybetűs, felnőttkori élet. Egy ideig takarítónőként dolgoztam egy gyárban, 2018-ban pedig áthelyeztek a cégen belül egy másik munkakörbe, ami végig üléssel jár. Ráadásul akkoriban volt egy kolléganőm, aki fantasztikus süteményeket készített, így a sok ülés mellett nem volt nehéz meghízni. A következő januári orvosi vizsgálaton, az üzemorvos meg is jegyezte: „összeszedtük” magunkat, a pluszkilóimra célozva. Egy-másfél év alatt feljött 15-20 kiló. Egy ideig nem foglalkoztam a kerekedő testemmel, egyszerűen észre se vettem. Talán amiatt is, mert megnyugodott a lelkem, amiért kicsit jobb fizetéssel új munkát kaptam, és valahogy nem érdekelt a külsőm. Egészen addig a pontig, amikor egyszer mérlegre álltam, és teljes sokkba kerültem.

Főként a hasamra híztam, de az arcomon is látszott, hogy kikerekedett – emlékszik vissza. Egy ideig halogattam a váltást, de aztán elértem egy olyan súlyt, amire azt mondtam, hogy elég volt, kezdenem kell magammal valamit. Régóta ismerem Nórit, mert a nővérem csoporttársa volt a főiskolán. Mindig is követtem a munkásságát. Nem volt kérdés, hogy hozzá kell járnom, mert ismerem, tudom, hogy milyen jó ember. A saját érdekemben döntöttem úgy, hogy felkeresem és teszek azért, hogy ne legyek rosszul a tükörképemtől. 2023 márciusában kezdtük el a közös munkát, ami heti négy edzéssel indult, vegyesen személyi edzéssel és csoportos órákkal. Az első pillanattól fogva imádom ezeket az alkalmakat. Nóri csupaszív lány, eleve a fogyástörténete is inspiráló, de ő maga is szuperül tud motiválni. Utólag jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a sport az életemből. Három műszakos munka mellett se hagynék ki egy alkalmat sem. 

Az egyetlen nehézség az volt, hogy lemondjak a nasikról – árulja el. Korábban, munka közben nem tartottam mértéket édességek, sütemények terén. Most már figyelek rá, hogy olyan csipegetnivalót fogyasszak, ami egészséges. Amint átálltam a sok zöldségre, gyümölcsre, valahogy nem is hiányoztak a régi ízek. Ritkán rám tör, hogy megennék egy kis csokit, de egy picike darab után, azt érzem, hogy elég. A szüleimmel élek, közös háztartásban vagyunk. Van, hogy sikerül olyan menüt összeállítani, amit kis változtatással mindannyian el tudunk fogyasztani, de ha szükséges, magamnak külön főzök. Óriási meglepetés számomra, hogy időnként ők is kérnek salátát, ami korábban egyáltalán nem volt rájuk jellemző. Amióta lefogytam, sokkal energikusabb vagyok, jobb a közérzetem, merek tükörbe nézni és tetszik is, amit látok. Büszke vagyok magamra, amiért elértem, amit szerettem volna és azóta is tudom tartani. 

Kertes házban nőttem fel, mindig volt kutyám – meséli. Most is van egy kilencéves hosszú szőrű ónémetjuhászom, Mustang, akit hatalmas becsben tartok és imádok. Kétévesen került hozzám, igazából ő választott ki engem, amikor a tenyésztőnél jártam. Onnantól kezdve, hogy meglátott, az addigi gazdájára már nem is hallgatott. Rengeteget foglalkozom vele, póráz nélkül tud sétálni, sőt, ha bemegyek egy boltba bevásárolni, fekve vár rám a bejáratnál. Az egyik személyi edzésen jöttem rá, hogy kutyákkal szeretnék dolgozni, hiszen ez az, amiért kiskorom óta rajongok. Szóval, az egyik edzésen, rájöttem, hogy Nóri tényleg azzal foglalkozik, amit a leginkább szeret, amit szívvel-lélekkel tud végezni. Hirtelen nem is értettem, hogy ha van egy álmom, akkor miért nem azt csinálom?! 35 éves koromra végre felismertem, hogy akár én is foglalkozhatok azzal, amivel szeretnék. Úgy tervezem, hogy idén, munka mellett, elvégzek egy kutyaoktatói iskolát.