Laura már tinédzserként is gyakran küzdött súlyproblémákkal. 2018-ban lehetett a mélypont, amikor elérte egyik legmagasabb testsúlyát, amely – saját elmondása szerint – akár a 115 kilót is meghaladhatta, bár nem mert a mérlegre állni. Akkoriban sokféle diétát kipróbált, de még nem gondolkodott hosszú távú megoldásban, az életmódváltás sem merült fel benne.
A német nemzetiségi történelem szakon tanuló Laura diákévei nem teltek felhőtlenül. A pluszkilók megkeserítették ezt az időszakot, és csak tovább rontotta a helyzetét, hogy az evés vált a stresszel való megküzdés módszerévé.
„Egész kiskoromtól kezdve problémák voltak a súlyommal – árulja el. – Nagyon nagy bántásokra nem emlékszem, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem volt önbizalmam. Mindig azt éreztem, hogy vannak a csinos lányok az osztályban, akik nagyon jól néznek ki, és vagyok én. Ha meg kellett tenni néhány métert, kifulladtam. Nem mertem csinosan öltözködni, pedig egy tinilánynak fontos lenne ez, amikor kezd kinyílni előtte a világ. Étkezéseknél sajnos nem ismertem a mértéket. Nem foglalkoztam vele, csak ettem és ettem. Stresszlevezetés volt nálam az evés. Állandóan a könyv fölött ültem, tanultam, amikor pedig szünetet tartottam, kimentem a hűtőhöz és mindig ettem valamit. Több olyan időszakom is volt, amikor lement pár kiló, de kis idő múlva visszajött. Mindenféle diétát kipróbáltam, például a 90 napos diétát, másik alkalommal igyekeztem kizárni a szénhidrátot, de sosem sültek el jól ezek a törekvések.”
Tavaly áprilisban eldöntötte, hogy ideje hosszú távú megoldást találni. Egy barátnője sikeres fogyása inspirálta Laurát az életmódváltásban.
„Van egy jó barátnőm, aki akkorra már sokat fogyott – meséli. – Petra sikere és története volt a legnagyobb motivációm. Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam a kulcsot ahhoz, hogy képes legyek lefogyni és hosszútávon tartani tudjam majd a súlyom. Rengeteg kutakodtam az interneten, illetve sokat segítettek a barátnőm tanácsai, tapasztalatai. Az elején nagyon motivált voltam. Úgy voltam vele, hogy ide nekem az oroszlánt is. Mentek is le szépen a kilók, bevallom, hogy ősszel volt egy kis stagnálás, amikor elvesztettem a motivációt. Rajta keresztül jutottam el az edzőmhöz, Mártihoz is. Személyi edzésre és csoportos órákra is járok hozzá, heti két-három alkalommal. Nagyon sok erőt tud adni, hogy kezdetben 8 kilót tudtam megemelni, most meg 25-öt. Illetve maga Márti személyisége is inspiráló, mindig dicsér, biztat. Nekem az a tapasztalatom, hogy a mozgás is szükséges, de önmagában nem elég az életmódváltáshoz. Fontos a megfelelő táplálkozás és sok-sok víz, ahhoz, hogy olvadjanak a kilók.”
Laura még nem érte el a végső célját, de már centiket faragott le a méreteiből. Végre csinosan öltözködhet, így az önbizalma is megnőtt.
„Bátrabb lettem öltözködés terén, merek csinosabb ruhákat felvenni – vallja be. – Már nem az van bennem, hogy „jaj hogy nézek ki”, hanem igenis én is tudok úgy öltözködni, mint a korombeli lányok többsége. Megszűnt az is, hogy kifulladnék attól, hogy az egyetemen fel kell menni a harmadikra. Sőt, sokszor kettesével veszem a lépcsőfokokat. Nincs az, hogy állandóan tele a hasam és nehéz a mozgás, sokkal könnyedebbnek érzem az egész testem. Mivel még fogyásban vagyok, folyamatosan cserélnem kell a ruhákat, mert mindegyikből fogyok ki, az övemet is egyre kisebbre kell vennem. Sok pozitív visszajelzést kapok, volt olyan régi ismerősöm, aki fel sem ismert a fogyásom után. Ezek mind nagyon jó dolgok, amiktől erőre tud kapni az ember. Ugyanakkor, sokszor van olyan, hogy amikor belenézek a tükörbe, még mindig a régi énemet látom. Még meg kell szoknom, hogy sok kilótól szabadultam meg…”
(Forrás: Bors online)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.