Mint sokan mások, Heni is tartott attól, hogy betölti az ötvenet – ebben az életkorban, elfoglalt családanyaként az életmódváltás is nagy kihívást jelentett számára. Szerencsére a családja mindenben támogatta, így sikerült egy fenntartható, új rendszert kialakítania.
Henriett kamaszkora óta küzdött a súlyával, de a gyerekei születése után kezdett el igazán harcolni a pluszkilókkal: az anyaság teljes figyelmet követelt, az edzés pedig háttérbe szorult. Környezetében mindenki azt javasolta, hogy fogadja el magát úgy, ahogy van – de ez nem ment neki. Fáradékony volt, fájt a térde, és kényelmetlenül érezte magát a ruháiban. Aztán jött a fordulópont, egy egészségügyi szűrésen szembesült azzal, hogy 16 kilóval több a súlya az ideálisnál. Ekkor döntötte el: nincs mese, változtatnia kell.
Heni tavaly júniusban kezdett együtt dolgozni FittAlexával (Kató Alexandra), aki egyszerre lett az edzője és dietetikusa is. A fogyás meglepően könnyen ment – heti egy kilót adott le anélkül, hogy szigorúan koplalnia kellett volna.
Az étrendjében főleg a fehér lisztből készült ételeket kerülte, helyettük teljes kiőrlésű változatokat választott. A kávéról nem mondott le, de a cukrot elhagyta. Ezt a menüsort követi:
A tízóraim mindig ugyanaz: házi készítésű granola, skyr és gyümölcs. Ebédre sokszor csirkét eszem körettel, barna rizzsel, vagy akár petrezselymes burgonyával, sok zöldséggel, salátával. Az uzsonnám mindig rohanósra sikerül, de mivel heti háromszor edzésre megyek munka után, ezért egy banánt vagy kakaós csigát, akár pogácsát is eszek, mert ilyenkor gyorsan felszívódó szénhidrátra van szükség, hogy bírjam a feladatokat. A vacsorában is a jól bevált csirkemell sonka, uborka, paradicsom vagy bármilyen zöldség, cottage cheese, néha humusz, korpovit keksz, finn crisps vagy teljes kiőrlésű kenyér szerepel. Napközben ebédhez, vagy a délutáni kávéhoz eszem süteményeket, csokit, de tudom, hogy le fogom mozogni és nincs lelkiismeret-furdalásom miatta”
– mesélte Heni.
Heni életmódváltása nemcsak őt változtatta meg – a családjára is nagy hatással volt. A férje, aki korábban nem foglalkozott különösebben a súlyával, látva Heni eredményeit, edzeni kezdett, és hónapok alatt 24 kilót fogyott.
A gyerekek is támogatták édesanyjukat, elfogadták, hogy néha később ér haza az edzés miatt. Heni közben nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősödött: a testi változások hatására végre szakemberhez is fordult, és azóta tudatosan dolgozik önmagán. A legfontosabb pedig az, hogy most először nem mások véleménye határozza meg, hogyan érzi magát.
Heni korábban tartott attól, mit hoz számára az ötvenedik életév, de ma már büszkén mondhatja: fittebb és sportosabb, mint valaha. Az egykori térdfájdalom megszűnt, most már könnyedén felmegy a negyedik emeletre, hosszú sétákat tesz, erősítő edzéseken 30 kilóval dolgozik, és akár öt percig is tartja a planket. Megfogadta, hogy ötvenéves korára formába lendül – és túl is szárnyalta a célját. Heni ráadásul abban is hisz, hogy a rendszeres testmozgás lassítja a változókori tüneteket. Erősnek, energikusnak érzi magát – és ez nemcsak róla szól: a gyerekei miatt is szeretne sokáig aktív maradni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.