Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Diabetikus citromos-meggyes pohárkrém

28 szavazat
30 perc
egyszerű
átlagos
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Tej

Elkészítés

  1. A citromos-meggyes pohárkrémhez a mascarpónét habosra keverjük a vaníliaaromával, a fél citrom levével és az eritritettel. A habtejszínt kemény habbá verjük, majd apránként hozzákeverjük a mascarponekrémhez.
  2. Két fagyispohárba belemorzsolunk 2-2 db cukormentes kekszet, rákanalazzuk a citromos krém felét, majd rámorzsoljuk a maradék kekszet és ráhalmozzuk a citromos krém maradékát.
  3. A meggyhez hozzáadjuk az eritritet, a vaníliaaromát, a fél citrom reszelt héját, a szegfűszeget és az őrölt fahéjat. Felöntjük az 1 dl vízzel és pár percig főzzük. Az étkezési keményítőt kevés vízzel simára keverjük, majd folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, majd teljesen kihűtjük.
  4. A kekszes-krémes alapra rákanalazzuk a meggyöntetet, és hűtőszekrényben pár óra alatt lehűtjük.

 

Megjegyzés

Tálalás előtt vegyük ki a pohárkrémet a hűtőből, szobahőmérsékleten hagyjuk kicsit állni, hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk. A maradék meggyöntetet külön kis tálkában kínáljuk, és ízlés szerint evés közben kanalazzuk rá a krémre. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss