A palacsinta nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is. Egy végtelenül egyszerű tészta, amit kedvünk és ízlésünk szerint bármivel megtölthetünk, édesen és akár sósan is fogyaszthatjuk, így lehet desszert vagy főétel, reggeli, ebéd, sőt akár vacsora is!

A palacsinta örök klasszikus, egy egyszerűen elkészíthető, mégis mennyeien finom étel, ami a töltelékétől függően lehet akár főfogás, de desszert is. Az alap palacsintatészta az a recept, amit mindenkinek ismernie kell, de nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem más nemzeteknek is megvan a maga saját változata. Palacsintát készítenek Venezuelában, Finnországban, Japánban és az Egyesült Államokban is, lehet glutén- vagy tejmentes, és állhat akár mindössze három összetevőből is.

Az egyszerű alap palacsintától egészen a Gundel-palacsintáig mindegyik fantasztikus, finom és bármikor meg tudnánk enni bármelyiket. A palacsinta világnapján, azaz idén március 4-én nem is ünnepelhetnénk mással ezt a fantasztikus édességet, mint rengeteg remek és persze kipróbált recepttel!

A palacsinta világnapja a húsvét előtti 47. napon, azaz húshagyókedden van. Ez egy mozgó dátumú ünnep, február 3. és március 9. közé esik.

15 szuper finom palacsintarecept

Ha az alap palacsintareceptet keresed, itt megtalálod, de ha valami különlegeset ennél, mondjuk akkor sem kell máshova menned, ugyanis itt van a mákosguba-palacsinta, a krumplival készült, de édesen is ehető tócsnipalacsinta is. Süthetjük serpenyőben és sütőben is, tölthetjük lekvárral, pudinggal, túróval, Nutellával, aprított dióval, tényleg csak a fantáziánk szab határt annak, hogyan készítjük a palacsintát.

Recept
Egyszerű
A legjobb palacsintatészta
35 perc
4 adag
Olcsó
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Mákosguba-palacsinta egyszerűen
30 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Alap túrós palacsinta
30 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Csúsztatott palacsinta gazdagon
55 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Tócsnipalacsinta
20 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
A legegyszerűbb Gundel-palacsinta
45 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
3 hozzávalós banános palacsinta
20 perc
1 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Mester
Csíkos palacsinta
30 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept
Recept
Egyszerű
Nutellás palacsinta
30 perc
2 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept

Palacsintarecept, így lesz a legfinomabb az édesség

A palacsintához liszt, tojás, tej és szódavíz, cukor, olaj és egy csipet só kell. Az alaprecept egyszerű és szinte elronthatatlan, ám ha bevetsz egy pici trükköt, a végeredmény még finomabb lesz! A liszt felét cseréld pudingporra, a palacsinta így még lágyabb és persze ízletesebb, finomabb lesz.

A pudingpor segít abban, hogy a palacsinta tésztája könnyedebb és puhább legyen, mivel a pudingport alkotó keményítő hozzájárul a lágyabb szerkezet kialakulásához. Ennek köszönhetően a palacsinta selymesebb és kevésbé gumiszerű lesz. A felhasznált pudingpor vaníliás vagy csokoládés ízű, ami különleges, finom ízt kölcsönöz a palacsintának anélkül, hogy túlzottan dominálná a tésztát. Ez különösen jó, ha vaníliás, csokoládés vagy más krémes töltelékekkel és a hozzájuk illő gyümölccsel kínáljuk a palacsintát.

Miért szeretjük annyira a palacsintát?

A palacsinta végigkíséri az életünket, hiszen gyerekként szeretjük meg, majd felnőve először magunknak, a párunknak, majd pedig a gyerekeinknek és végül az unokáknak készítjük. A gyermekkori élmények nagyon meghatározóak, egy életre megszerethetünk vagy épp megutálhatunk bizonyos élelmiszereket, ételeket, és míg sokak számára a brokkoli, a kelbimbó, a lecsó vagy a tökfőzelék felnőttként is ősellenség, a palacsintát talán nincs ember, aki ne szeretné.

Kellemes gondolatokat, érzéseket társítunk hozzá, lehet az a nagymamánk, az anyukánk, a családi összejövetelek, nyári táborok emléke. Nem csoda, hogy imádjuk a palacsintát, hiszen finom és nosztalgikus egyszerre.

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.