A disznóvágás régen valóban meghatározó, a család egészéves ennivalóját tekintve kiemelten fontos esemény volt. Ilyenkor tették el a jégre a különféle sütni való húsokat, készítették a hurkát, a disznósajtot, a különféle kolbászokat, melyekhez valódi sertésbelet használtak és a vágás napján reggeltől estig asztalra kerültek a toros ételek. Hagymás vér, orjaleves és frissensültek mellett bizony édességek, sütemények is készültek.

FOTÓ: GYARMATI LÁSZLÓ / MINDMEGETTE
Habár a toros ételekről nem elsőre a sütemények jutnak eszünkbe, de azok is készültek. Mivel sertéshájat nehéz beszerezni, így hájas sütemények általában télen és olyan családoknál készülnek, akik vágnak disznót, vagy járnak vágásra, esetleg tudnak szerezni a szomszédtól, rokonoktól. Habár helyettesíthető lenne vajjal, semmi sem képes utánozni a hájjal készült porhanyós sütemények ízét.
Így készül a népi leveles tésztás sütemény, a szilvás hájas
A sertésháj zsír, amely a sertés beleit és gyomrát veszi körül, és régebben sütéshez és főzéshez is használták. Egy hajtogatott sütemény esetében a tésztarétegek közé kent sertésháj pontosan úgy viselkedik, mint a vaj a leveles tészták esetében, ám ízében mégis más, karakteresebb, jellegzetesebb aromájú sütemény születik.
A sertéshájat felhasználás előtt meg kell tisztítani, majd ledarálni, hogy krémes és puha legyen az állaga.
Farkasinszki Ildikó, a Mindmegette maestrója a Sütisuli legújabb részében lépésről lépésre bemutatja, hogyan készül a nagyiféle szilvás hájas sütemény, melynek receptjét videón is megtaláljátok.
Íme a szilvás hájas receptje
Hozzávalók:
A tésztához:
- 40 dkg sertésháj
- 70 dkg liszt
- 3 ek. tejföl
- 1 db tojás
- 1 mk. só
- 1 mk. cukor
- 1 dl fehérbor
- 1 dl szódavíz
- 1 ek. ecet
A töltelékhez:
- 30 dkg szilvalekvár
A tetejére:
- porcukor
Elkészítés:
- Az alaposan lehártyázott, darált sertéshájat összedolgozzuk 10 dkg liszttel. Habosra, fehérre kell keverni.
- A megmaradt lisztet és a többi alapanyagot a robotgép táljába tesszük, és simára, hólyagosra dagasztjuk.
- A dagasztott tésztát letakarva 15 percig pihentetjük, majd lisztezett munkafelületen vékonyra kinyújtjuk.
- A lisztes hájat óvatosan rákenjük a tészta tetejére. Nem kell nyomkodni, csak rákenni.
- A tésztát feltekerjük, mint a bejglit, és nyújtófával lazán, de óvatosan ellapítjuk egy nagy téglalappá.
- A téglalapot négybe hajtjuk, úgy, hogy először a két szélét hajtjuk be a közepéig, majd az így kapott téglalapot ismét félbe hajtjuk, mint egy könyvet.
- A hajtogatott tésztát 20 percig pihentetjük a hűtőben, és még háromszor megismételjük a hajtogatást.
- A sütőt előmelegítjük 210 fokra. Egy tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
- Az utolsó hajtogatás után kinyújtjuk a tésztát fél cm vastagra, és felforrósított éles késsel 8 × 12 cm-es kis téglalapokra vágjuk. Többször is forrósítsuk meg a kést, sercegnie kell a vágásnál, így lesz szép a tészta széle.
- Minden tésztalapra egy kiskanál szilvalekvárt teszünk, és a süteményeket az előkészített tepsire rakosgatjuk.
- A tepsit az előmelegített sütőbe tesszük, és 15-20 perc alatt szép aranybarnára sütjük a hájasokat.
- Hagyjuk a süteményeket langyosra hűlni, majd megszórjuk őket porcukorral, és tálaljuk.
















