Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteDélelőtt capuccino, délután már szigorúan csak eszpresszó. Az olaszok kávézási szokásai eltérőek a miénktől, de azzal senki sem vitatkozik, hogy a kávékészítéshez nagyon értenek. A dolce vita életérzés azonban talán a legjobban abban a desszertnek is beillő kávés-tejszínes csodában van, amit úgy hívnak, hogy crema al caffé, azaz olasz kávékrém. Kósa Kolos, a Mindmegette maestrója el is készítette ezt a nápolyi nők által kitalált kávékülönlegességet.

FOTÓ: MÓRICZ ISTVÁN / MINDMEGETTE
Olasz kávékrém titka
Az olasz kávékrémhez mindössze három alapanyag szükséges. Először is főzni kell egy jó erős eszpresszót, maximum 60 ml-t. Szükségünk lesz még 200 ml tejszínre és 2 evőkanál porcukorra. No és persze jó karizomra és egy fél literes műanyag palackra. A hozzávalókat ugyanis a palackban kell összerázni. Mondhatjuk, hogy pofonegyszerű, de még ennek a receptnek is van buktatója. A selymes kávékrém titka abban rejlik, hogy a kávénak és a tejszínnek is jó hidegnek kell lennie. A porcukrot tilos kristálycukorral helyettesíteni, ugyanis az nem oldódik fel az italunkban. A harmadik pedig, amire figyelni kell, hogy ne rázzuk túl a kávékrémet, mert akkor a tejszínből vaj lesz és összeesik az egész.
Kolos mutatja is, hogyan lesz tökéletesen selymes, krémes a crema al caffénk.
A kávékrém eredete
Az olaszok az 1800-as évekre vezetik vissza a kávékrém eredetét. A nápolyi háziasszonyok találták ki ezt a receptet, akik a nagy nyári melegben is élvezni akarták az eszpresszójukat. A kávé, a tejszín, és a porcukor összekeverésével alkották meg ezt a hűsítő desszertet. Nagyon hamar a nápolyi éttermek, kávézók alapitalává vált, aztán pedig egész Olaszországban népszerű lett.
Ha szereted a hűsítő desszerteket, akkor ez a kávékrém a kedvenc nyári nassolnivalód lehet. Van benne egy csipetnyi édesség, és élvezheted benne a kávéízt is. Kakaóporral megszórva pedig még mennyeibbé teheted.
Hűsítő italok a nyári kánikulára















