Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Derelyével is készülnek Bocuse d'Or ifjú, magyar tehetségei a világdöntőre

default user icon
MME
Új generáció. Így lehetne leginkább jellemezni a Bocuse d'Or idei döntőjének magyar résztvevőit. Pohner Ádám séf és csapata, január végén képviseli hazánkat a lyoni döntőn. Velük beszélgettünk.

Magyar Bocuse d'Or Akadémia sajtótájékoztatóján, Hamvas Zoltán elnök elmondta, most van ott az eszközpark, a versenybox, és van annyi segítő, hogy elmondható, minden körülmény adott a koncentrált felkészüléshez. Az Akadémia célja, hogy a  felkészülések során megszerzett tudást továbbadják a fiatal generációnak, így például Széll Tamás korábbi versenyzéséről oktató film készült, amit számos intézménybe elküldtek. A Magyarországot 2019-ben képviselő, Pohner Ádám  felkészülését pedig, folyamatosan figyelhette és segíthette mintegy 15 szakácstanuló, vagy kezdő szakács. 

A 25 éves Pohner, 2015-ben már ott volt commis-ként Molnár Gábor oldalán Lyonban. Beszélt arról is, hogy bár a Bocuse d'Oron az az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozzanak, a legjobbak közé befért igen sok magyar alapanyag és technológia is. Megjelenik majd a versenyételben többek között a derelye, a tokaji ecet, a bikavér, a technológiák közül pedig kiemelten fontos a savanyítás. A sajtótájékoztatón többször elhangzott az Akadémia két norvég tanácsadója, Ørjan Johannessen és Odd Ivar Solvold neve is, akik rengeteg tudást, tapasztalatot és inspirációt adtak a felkészüléshez. Pohner commis-ja a 21 éves Csillag Richárd, akinek igencsak felgyorsult az élete, amióta megismerte Ádámot és megkezdődött közös felkészülésük a versenyre. Segal Viktor, a magyar csapat coach-a hangsúlyozta, hogy a csapat emberileg is nagyon egyben van, nincsenek konfliktusok, mindent sikerült kibeszélni, így mentálisan nagyon erősen tudnak nekivágni a lyoni döntőnek.

A rendezvényen forgatott interjúkat, és további titkokat a derelyéről, a videóban találtok!


Ezek is érdekelhetnek

Friss