Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Dalmát szilvás hús - 2. rész

A késő éjszakai főzőcskézéssel és a rántással megesett kis kalandom után - amit sorozatunk előző részében meséltem el - maszkulin nagyképűséggel állítottam, hogy nincs olyan dolog az életben, amit az ember ne tudna megtanulni, s egyébként is bizonyítottam már, hogy tudok főzni, hiszen az étel végül mégis (minden baljós előjel ellenére is) ehető lett, gyomormosásra sem kellett rohanni velem utána, menni fog ez nekem, csak egy kicsit gyakoroljak...

Igazából persze fogalmam sem volt a főzésről, csak hát ilyen helyzetekben valamiért az ember nem tudja, nem képes ezt kimondani. Mint a régi viccben, amelyik arról szól(t), hogy vannak szavak, amelyeket ittas állapotban nehéz kimondani, mint a manifesztáció, az innovatív, vagy a prejudikáció. Vannak aztán olyan szavak is, amelyeket NAGYON nehéz kimondani ittas állapotban. Ezek közé soroljuk a dezoxiribonukleinsavat, az individualizmust és a termékspecifikációt. A legcsúfosabb kategóriába tartoznak azok a dolgok, amelyeket LEHETETLEN kimondani ittas állapotban. Ezek közül a következőket említhetjük:
- Köszönöm, de nem kérek többet inni.
- Pincér, vigye vissza ezt az italt, amit a barátom rendelt nekem.
- Köszönöm, de inkább nem feküdnék most le veled.
- Jó estét, biztos úr, szép esténk van, nemde?

Az adott szituációban tehát én sem tudtam kimondani a legegyszerűbb oda kívánkozó szavakat (van ez így néha… sajnos…), így hát ma már csak azzal vigasztalhatom magam, hogy a leghétköznapibb emberi gyengeség bukott elő belőlem.

Nem ám, hogy egyszerű zacskólevesekkel vagy hétköznapibb ételekkel kezdtem volna ismerkedésemet a konyhaművészettel, de nem ám. Én egyből többfogásos ünnepi ebédeket akartam készíteni, különlegességeket sütni, ínyencfalatokat főzni, hogy a fél világ a csodájára járjon. Persze van ebben is némi szerencse és pozitívum, hiszen ha én ott abban a pillanatban hirtelen rájövök, hogy milyen egyszerű dolog elkészíteni egy zacskólevest, egészen bizonyos, hogy soha az életben nem tanulok meg semmi komolyabbat…

Röviden összefoglalva ez az előtörténete annak, hogyan jutottam arra a döntésre, hogy elsőre egy dalmát specialitást készítsek. Ne tessék megijedni, az alábbi recept minden, a témában tanúsított gyermekbetegségem ellenére is valódi és elkészíthető, nagyon ízletes ételről van szó, amelyik már második évtizede kitartóan és töretlenül vezeti kedvenceim listáját. Nemcsak akkor, ha főzök, hanem akkor is, ha lakmározni ülök le az asztal mellé.


Dalmát szilvás hús
Hozzávalók: kilónyi sovány marhahús, 2-3 méretes fej vöröshagyma, 3-4 nagy gerezd fokhagyma, 20-25 deka aszalt szilva, 2 deci paradicsomlé (vagy sűrítmény), bors, bazsalikom, ételízesítő. Esetleg 1-2 deci bor. Vörös.

Elkészítése: A hússzeleteket megtűzdeljük apróra vágott fokhagymával. (A húst igazából hagyhatjuk egészben is, sőt, úgy az igazi. Akkor is meg kell tűzdelni, sokkal finomabb lesz, de sokkal tovább tart az elkészítése. Viszont a fokhagymát ne is próbáljuk meg porral vagy krémmel kiváltani, mert a tapasztalat mondatja velem, hogy azzal nem jutunk eredményre.) A vöröshagymát apróra vágjuk, megpirítjuk, majd rátesszük a húst. Egy kicsit megkapatjuk, majd éppen csak annyi vízzel, hogy ellepje, leöntjük. LASSÚ tűzön pároljuk, mindig csak annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Amikor a hús félig megpuhult, beletesszük az aszalt szilvát, a borsot és (sok!) bazsalikomot. Amikor majdnem kész, hozzáöntjük a bort és a paradicsomot, majd a legvégén hozzáadjuk az ételízesítőt, összeforraljuk és tálaljuk. Lehetőleg krumplipürével. Ha ennek az utóbbinak az elkészítési módját még nem ismerjük, kérjük meg feleségünket, hogy készítse el. Ennyi segítség még belefér a játékszabályokba, nemde?

Sarnyai Ödön

Folytatjuk!


Elefánt a porcelánboltban: 1.rész >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss