Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ezekre figyeljenek a cukorbetegek karácsonykor

default user icon
MME
Karácsonykor egymást érik a rokonlátogatások, ahol általában ínycsiklandó ételektől roskadozó asztalokkal találjuk szembe magunkat, így óriási a kísértés, hogy mindent felfaljunk. A cukorbetegség és a különféle ételérzékenységek azonban egyre több embert érintenek manapság, ezért könnyen előfordulhat, hogy épp nálunk vagy valamelyik családtagunknál diagnosztizáltak ilyen problémát. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire érdemes odafigyelni az ünnepek alatt, hogy a cukorbetegek is felhőtlenül élvezhessék ezt a meghitt időszakot.

A cukorbetegség típusai

„Hazánkban közel egymillió, a világon pedig több mint 300 millió diabéteszes ember él, akiknek a száma évről évre növekszik. Ennek ellenére még mindig csak kevesen rendelkeznek elegendő információval erről a népbetegségről, ami a karácsonyi menü összeállítását is jelentősen megnehezítheti, ha cukorbeteg van a családban. Kis odafigyeléssel azonban mindenkinek olyan finomságot teríthetünk, amit boldogan és biztonságosan fogyaszthat” – mondta dr. Marton Anna, a Budai Egészségközpont belgyógyász, diabetológus szakorvosa.

A cukorbetegség fő jellemzője, hogy a vércukorszint szabályozása nem működik megfelelően, a magas vércukorszint pedig hosszú távon csaknem minden szervünket károsíthatja. Két főcsoportja van: az 1-es típusú cukorbetegség esetében a szervezet egyáltalán nem, vagy egyre kevésbé termel inzulint, így naponta többszöri alkalommal szükséges annak pótlása. A legtöbb érintett a 2-es típusú cukorbetegek közé sorolható, akiknek a szervezete nem képes a nagyobb mennyiségben elfogyasztott szénhidrátok megfelelő lebontására, ám megfelelő életmóddal elkerülhető vagy akár vissza is fordítható ez a betegség. Az ünnepi lakomák és a több napon át tartó evés miatt a karácsony különösen veszélyes időszak a cukorbetegek számára, ezért fontos, hogy ebben az időszakban még jobban odafigyeljenek a helyes táplálkozásra.

Rostokban gazdag, zsírszegény ételek

Az étkezések utáni vércukorszint alakulása a táplálék szénhidrátmennyiségétől és felszívódási idejétől függ. A 2-es típusba tartozó cukorbetegeknek a rájuk jellemző súlyfelesleg miatt még több figyelmet kell fordítaniuk a szénhidrátok számolására, illetve a gyorsan felszívódó szénhidrátok (pl. cukrozott élelmiszerek, folyékony tejtermékek, gyümölcskészítmények) kerülése mellett a zsiradékbevitelre is, ezért érdemes sovány húsokat, gombát, halakat fogyasztaniuk. Ha az ünnepi asztalról nem hiányozhatnak a rántott fogások, a panírozáshoz válasszunk teljes kiőrlésű búza- vagy zablisztet, zsemlemorzsa helyett pedig zabpelyhet használjunk.

Változatos köretek

A köretek kapcsán sokszor a krumpliban és a fehér rizsben kimerül a fantáziánk, de ezekhez hasonlóan a bulgur, a kuszkusz, a köles és az édesburgonya is emelik a vércukorszintet. Azonban ezeket egészégesebbé és változatosabbá tehetjük, ha olajban és zsírban sütés helyett inkább grillezzük a burgonyát, rizsből a lassabban felszívódó barna rizst választjuk, illetve, ha zöldségfélékkel színesítjük a köreteket. Ha legalább részben salátákkal helyettesítjük a köreteket, akkor nemcsak a szénhidrátokat és zsírokat, de a bevitt kalóriákat is csökkenthetjük, miközben vitaminokat, ásványi anyagokat és élelmi rostokat viszünk be.

Diabetikus édességek

Szerencsére a cukorbetegséggel küzdőknek sem kell lemondaniuk az édességekről és a különféle nassolnivalókról. Ma már számos diabetikus cukrászda kínálatából választhatunk akár bejglit is, amely a karácsonyi menü elmaradhatatlan eleme. Ám otthon is könnyen készíthetünk egészséges édességeket egy kis odafigyeléssel. Cukor helyett használjunk természetes édesítőket: szénhidrát- és kalóriacsökkentett nyírfacukrot, illetve szénhidrát- és kalóriamentes eritritet vagy steviát. Azonban már önmagában azzal is közel 25 százalékkal csökkenthetjük a szénhidrát- és kalóriabevitelünket, ha cukor helyett mézzel édesítjük a süteményeket. Sütésnél a búza- vagy rozsliszt helyett jó alternatíva a lassabb felszívódású, teljes kiőrlésű liszt vagy az alacsony szénhidráttartalmú, zsírtalanított mandula-, illetve kókuszliszt. Töltelékekhez és krémekhez ideális választás a kalóriaszegény, szénhidrátmentes túró, vagy a bár zsírosabb, de közel nulla szénhidráttartalmú mascarpone sajt.

Belső hidratálás

A vércukorszintünk szabályozása miatt az egészséges ételek mellett fontos, hogy a megfelelő, napi 2-3 liternyi folyadékbevitelről is gondoskodjunk víz vagy cukrozatlan zöld, illetve fekete tea formájában. A gyümölcstea természetes fruktózt tartalmaz, amely jelentősebb mennyiségben emeli a vércukorszintet, így ennek fogyasztása cukorbetegek számára nem javasolt. Vízhajtó hatása miatt a kávéval és az alkohollal is érdemes csínján bánni. Ha megfeledkezünk a belső hidratálásról, a vérünk sűrűbbé válik és megnő a cukorkoncentrációja, ami az agy és a szív vérkeringésének romlásához vezet, így akkor is fontos, hogy figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, ha nem vagyunk cukorbetegek.

Alkoholfogyasztás okosan

„Az ünnepléshez hozzátartozik, hogy egy pohár jó borral vagy finom pezsgővel koccintsunk szeretteinkkel. A cukorbetegeknek azonban kerülniük kell a magas cukortartalmú italokat, mint például a desszertborokat vagy likőröket, de a száraz borok, pezsgők vagy a sör is emeli a vércukorszintet. Így az optimális szénhidrátbevitelbe ezek szénhidráttartalmát is bele kell számítanunk, illetve ezekhez szükséges igazítanunk az étkezés előtt beadandó inzulindózist is. Ezzel szemben a cukrozatlan röviditalok, mint pl. a pálinka, a whisky, a konyak vagy a vodka csökkentik a vércukorszintet, ezért ilyen italok fogyasztásakor vagy az étkezéssel bevitt szénhidrát mennyiségével, vagy az aktuális étkezés előtti inzulindózis csökkentésével kell kompenzálnunk a különbséget” – tanácsolja a Budai Egészségközpont szakorvosa.

Rendszeres vércukorszint-mérés

Az ünnepi időszakban hajlamosak vagyunk a megszokottnál többet és többször enni, a laktató étkezések mellett pedig nassolni is, ezért a diabéteszesek számára ilyenkor még lényegesebb a rendszeres vércukorszint-mérés és az anyagcsere-egyensúly megtartása. A mérést a nagyobb étkezések előtt tanácsos elvégezni. Emellett készítsünk be elegendő mennyiségű inzulint, tesztcsíkot és/vagy gyógyszert, mielőtt rokonlátogatásra indulunk.

Séta a családdal

A szokásosnál több evés megemeli a vércukorszintet, ám mozgással orvosolhatjuk a kilengést és az emésztési folyamatokat is felgyorsíthatjuk. Ezért a nagy ebédek és vacsorák után tegyünk egy kiadós sétát a családdal vagy a barátokkal, és gyönyörködjünk a karácsonyi díszkivilágításban.

MENTES PERCEK MARESSZAL: ISTENI MÉZESKALÁCS KARÁCSONYRA 

MENTES PERCEK MARESSZAL: EGYSZERŰ BANÁNFAGYI 2 HOZZÁVALÓBÓL 

MENTES PERCEK MARESSZAL: A LEGFINOMABB AMERIKAI PALACSINTA, AMIT VALAHA ETTÉL! 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss