Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cukkinis lasagne-tekercs (cannelloni)

75 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

  1. A sűrített paradicsomot simárakeverjüka vízzel. A vöröshagymát, a fokhagymát és a bazsalikomotapróra vágjuk.Felevítjük az olajat, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesrepároljuk.Hozzáadjukszintén apróra vágott fokhagymát, keverünk rajta egyet, majdfelöntjük a paradicsommal. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a bazsalikomot, az oregánót, ésmegszórjuk egy csipet cukorral. Ezután - néha megkeverve -  kb. 10 percigfőzzük, majd levesszük a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.
  2. A cukkinit lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn, és hagyjuk pár percig állni, hogy levet engedjen, majd alaposan kinyomkodjuk. A sajtot szintén lereszeljük, a fokhagymát apróravágjuk.
  3. Az olajatfelhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és pár pillanat múlva az alaposan kinyomkodott cukkinit is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd félig lefedve, néha megkevervepuhára pároljuk.
  4. A lasagne tésztát enyhén sós vízbenmegfőzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, és hagyjuk teljesen leszáradni (én alaposan lecsepegtettem, majd egymás mellé tettem tálcára hogy leszáradjon).
  5. Ezután veszünk egy tésztát, majdrákanalazzuk cukkinit,megszórjuk reszelt sajttal, óvatosan tekerjük fel (mindegyik tésztával így járjunk el).
  6. Egy tepsibe beleöntjük a paradicsomos szószt (pár kanállal  félre teszünk belőle), majd egymás melléhelyezzük a megtöltött tésztatekercseket. Mindegyik tetejére kanalazunk a félretett szószból, majd fóliával lefedjük a tepsit.
  7. Előmelegített sütőbehelyezzük, majd közepes hőmérsékleten kb. 40 percigtjük. Ekkor levesszük a fóliát, majd megszórjuk reszelt sajttal, és visszatesszük a sütőbe pár percre, hogy a sajt ráolvadjon a lasagne tetejére.
  8. Tálaláskor a tekercseket a tányérrahelyezzük, majd  kökanalazzuk a paradicsomos szószt, és úgy kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss