Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cukkinis lasagne III.

MME MME
5 2.8/5
60 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: Olajon megpirítom az apróra vágott hagymát, sózom, borsozom, majd beleteszem az apróra felkockázott cukkinit. Majorannával és őrölt köménnyel fűszerezem. Félreteszem. Jöhet az isteni és nagyon egyszerű paradicsom szósz: szintén hagymát dinsztelek, beleteszem a felkockázott paradicsomot. A héját nem fontos leszedni, mivel a mixeléskor úgyis eltűnik. Sózom, borsozom, beleteszem a fokhagymát. Jól összeforralom, majd botmixerrel krémes szószt készítek, és szintén félreteszem.

Egy hőálló tálba elkezdem a rétegezést. Először paradicsom szószt öntök bele, erre jön egy réteg lasagne, ráteszem a hagymás cukkinit, egy kis paradicsomszószt. Újra tészta, megint cukkini és paradicsomszósz következik, erre jöhet az utolsó réteg tészta. Célszerű egy kicsi szószt a tetejére is tenni. A mozzarellát tépkedve vagy karikázva, illetve a trappista sajtot reszelve a tetejére teszem.

Forró sütőben lefóliázva addig sütöm, amíg a tészta megpuhul, ekkor leveszem a fóliát, és egy kicsit megpirítom a sajtot rajta. A sütőben hagyom egy kicsit hűlni, majd kockára vágva tálalom. Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzés

Mikor már nem tudjuk, mit csináljunk a cukkiniből, akkor szerintem ez a legjobb megoldás. Igaz, húsmentes, de isteni. Nemsokára kipróbálom a húsos változatát is. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss