Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cukkini carbonara

45 perc
egyszerű
megfizethető
2 adag

Elkészítés

  1. A cukkinikett vékony csíkokra vágjuk. A vöröshagymát megpucoljuk, majd vékonyan felszeleteljük. A fokhagymát szintén megpucoljuk, és felvágjuk apróra. A bazsalikomot szintén felvágjuk apróra. A császárszalonnát vékony csíkokra vágjuk.
  2. Az olajat és a felcsíkozott szalonnát egy wokba, (v. serpenyőbe) tesszük, majd pár percig sütjük. Ezután hozzáadjuk a csíkokra vágott vöröshagymát és megfuttatjuk rajta, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és a bazsalikomot, végül pedig a felcsíkozott cukkinit. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pár percig pároljuk, hogy roppanós maradjon.
  3. Ezután felöntjük a tejszínnel, és amikor már elkezd forrni, hozzáadjuk a reszelt füstölt sajtot, és addig főzzük míg a sajt teljesen beleolvad és kissé besűrűsödik.
  4. Közben enyhén sós vízben kifőzzük a spagettit, majd leszűrjük, hozzáadjuk a raguhoz, és óvatosan keverjük, forgassuk össze, és rögtön tálaljuk.

9 FELÜLMÚLHATATLAN CUKKINIS TÉSZTA, AMIT TE IS KI AKARSZ PRÓBÁLNI! >>>

9 TUTI CARBONARA RECEPT A KLASSZIKUSTÓL A VILLÁMGYORSIG >>>

 

Megjegyzés

Egyszerűen elkészíthető és nagyon finom. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss