Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csomboros kakukkfüves székelykáposzta gerslivel!

60 perc
mester
átlagos
8 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A húst egyforma nagyságú nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát tisztítás után apró kockára vágjuk. Egy lábasban a zsírt felmelegítjük rádobjuk az 2 fej összeaprított vöröshagymát, megszórjuk egy csipet sóval és megdinszteljük. Majd megszórjuk a köménymaggal is, és addig pirítjuk míg elkezd pattogni.
  2. Ekkor rárakjuk a húsokat, sózzuk, borsozzuk és együtt pároljuk tovább addig amíg a hús ki nem fehéredik. Lehúzzuk a tűzről és rászórjuk a pirospaprikát. Gyorsan összekeverjük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, belerakjuk a paprikát, a paradicsomot és a összeaprított fokhagymát. Lassú tűzön félpuhára főzzük.
  3. A savanyú káposztát megkóstoljuk ha nagyon savanyú kimossuk. Beletesszük egy lábasba annyi vizet öntünk rá, hogy  ellepje, ízesítjük csomborral, babérlevéllel, kakukkfűvel, sóval, borssal, köménymaggal és egy fej apróra vágott vöröshagymával. Feltesszük a káposztát is főni, ha félig kész, akkor hozzáadjuk a pörkölthöz a tetejére szórjuk a gerslit és együtt puhára főzzük. Ha kell akkor pótoljuk a folyadékot.
  4. Langyos tejföllel kínáljuk.

HAGYOMÁNYOS KÁPOSZTÁS TÉSZTA

FRANKFURTI RAKOTT KEL

 

Megjegyzés

A székelykáposzta egy tradicionális régi magyar étel ,a mi családunkban is sokszor került az asztalra főleg télen disznó ölés után.Nálunk kicsit másként mert gerslivel főzte a nagyanyán,és az édesanyám is.. - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss