Az ókori rómaiak által előszeretettel használt borsikafűről úgy tartották, hogy a szatírok gyógynövénye (satureja). Ebből fakadóan nagy meggyőződéssel és igen gyakran alkalmazták szerelmi kötésekhez, bájitalokhoz és mindenféle szexuális zavar kezelésére. Rómában gyógyító ereje mellett, az ízével is hódított a borsikafű. A kor egyik kedvenc eledelének, a - mai szemmel nézve elég bizarr módon előállított - halszósznak, a garumnak az ízesítésére használták.
A borsikafüvek egyik alfajának, a Satureja thyba-nak már az ókori görögök idején nagy keletje volt. Egy Trójához közeli faluról, Thybráról nevezték el, s ezzel ízesítették a helyi borokat.
A borsikafüvet megénekelte a költő Vergilius (aki sok csombort ültetett a kertjében a méhei számára), s jó pár századdal később Shakespeare is megemlékezett róla. Az első angol telepesek is borsikafüvet ültettek új, amerikai kertjeikben, hogy emlékeztesse őket az óhazára, valamint hogy kikezeljék vele a gyomorbántalmaikat.
A csombort az emésztőszervi problémák mellett számos betegség kezelésére is használták és használják mind a mai napig. A gyógynövényből készített tea elmulasztotta a hasmenést, enyhítette a hasfájást, és a torokfájásra is jótékonyan hatott. Rovarcsípés ellen nagyon jól bevált az eldörzsölt borsikafű, a belőle készített krémekkel horzsolásokat és kiütéseket kezeltek.
A borsikafű antiszeptikus és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, ezért alkalmas különféle betegségek gyógyítására, illetve a tünetek enyhítésére. Gyomorerősítő, gátolja a felfúvódást, étvágygerjesztő és görcsoldó hatással bír. Terhesek számára mérsékelt fogyasztása javasolt.
A feketeborssal készítendő ételekhez adható, diéta vagy gyomorkímélés esetén teljes egészében helyettesíthető vele, viszont csak a fogás elkészítésének vége felé főzzük bele az ételbe. Bár a borsikafű fellelhető télen és nyáron is a kertekben, mégis leggyakrabban szárított leveleket használunk a főzéshez. Az angol botanikus, Nicolas Culpepper szerint is legjobb szárítva használni ezt a fűszert. A szárított borsikafüvet légmentesen záródó edényben, száraz, sötét, hűvös helyen tároljuk.
Borsikafű helyettesíthető akár feketeborssal, akár kakukkfűvel, vagy kakukkfű, zsálya és menta elegyével. Az étel fajtájától függ, hogy melyik helyettesítési módot választjuk, bár ma már szinte bárhol kapható borsikafű.
A borsos ízű levelekkel húsokat, kolbászokat és mártásokat ízesíthetünk, de nagyon jó és klasszikus kísérője a savanyú káposztás és fejes káposztából készített ételeknek. Emellett jó a babos, gombás, krumplis ételekhez is, valamint pácokhoz is gyakorta szokták adni.
A borsikafű jól kiemeli a halak, a tojásos ételek, a sajtok ízét. Dél-Franciaországban kecskesajtot pácolnak borsikafüves szószban. Zöldségek közül a legjobban a paradicsomhoz illik, érdemes kipróbálni paradicsommártásokba. Az olaszok gyakorta készítenek olyan fűszerkeveréket, amelyben a kakukkfű, az oregánó, a majoránna és a zsálya mellett a borsikafű is szerephez jut.
Vászonzacskóba zárva, akár molyirtóként is használhatjuk.
A gyógynövényből nyert olajat bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően gyakorta használják kozmetikai termékekbe (készítenek vele fogkrémet és szappant), sőt gasztronómiai vonalon is hasznosítják a borsikafű olajat, különféle keserűket és vermutokat ízesítenek vele.
Székelykáposzta
Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
75 dkg sertéscomb
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
pirospaprika
2 teáskanál borsikafű
2 babérlevél
Elkészítés: A hagymát olajon megdinsztelem, a kockára vágott húst kifehérítem, majd paprikázom, fokhagymát adok hozzá, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, s takarékon, fedve főzöm. Amikor puha a hús: sózom, a káposztát ráterítem a tetejére a levével együtt, majd megszórom borsikafűvel, mellétűzöm a babérleveleket, és tovább is fedve, takarékon főzöm. Amikor megpárolódott a káposzta, összeforgatom a hússal, félreteszem, és jó néhány konyharuhával körbeölelem az edényemet (dunsztba teszem), reggelig így hagyom. Tálaláskor tejföllel gazdagítom.
.jpg)
.jpg)
