Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csokis tiramisu szelet

60 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a sóval és a cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük a tojássárgáját. A lisztet a tojásos masszához szitáljuk, óvatosan összeforgatjuk, és a sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. 200 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük, és tűpróbával ellenőrizzük. A formában hagyjuk kihűlni, majd három egyforma lappá vágjuk.
  2. A krémhez a tojást és a cukrot vízgőz felett fényesre keverjük, majd átöntjük a robotgép üstjébe, és addig habosítjuk, amíg a massza teljesen ki nem hűl. A tejszínt kemény habbá verjük, majd összeforgatjuk a mascarponéval és a tojáshabbal. A krémet ezután háromfelé osztjuk.  
  3. Egy püspökkenyér formát (kb. 30x11 cm) kibélelünk folpackkal úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. Az aljára kenjük a krém harmadát, ráfektetjük az egyik piskótalapot, és meglocsoljuk a rummal elkevert kávé harmadával. Rákenjük a második adag krémet, megszórjuk apróra vágott csokoládéval, majd kakaóporral. Ezután ráborítjuk a következő piskótalapot, meglocsoljuk a rumos kávéval, és rákenjük a maradék krémet. Megszórunk kakaóporral, és ráfektetjük az utolsó piskótalapot. Végül meglocsoljuk a tetejét a megmaradt rumos kávéval.
A fólia széleit a piskótára hajtjuk, és a hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap a desszertet kiborítjuk a formából, eltávolítjuk róla a fóliát, és tálalás előtt a tetejét meghintjük kakaóporral.



Ezek is érdekelhetnek

Friss