Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csirkehúsos tésztabatyu (empanda)

60 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

  1. Egy nagy serpenyőbe öntjük az olajt, majd közepes tűzön felmelegítjük. Amikor az olaj felforrósodott, beledobjuk az apróra vágott hagymát, a jalapenot, az újhagymát és a zúzott fokhagymát, majd 3 percig főzzük. Sóval és borssal ízesítjük.
  2. Egy nagy edényben összekeverjük a csirkehúst, a sajtot, a krémsajtot, a hagymakeveréket és a csiliszószt.
  3. Egy kisebb  edényben felverjük a tojást, és félretesszük.
  4. A gyúródeszkára lisztet szórunk a nyújtáshoz, majd a tésztából 33 centiméteres vékony köröket nyújtunk, amelyekből tésztavágóval egyenként 8 db, 10 centiméteres kört vágunk ki. A maradékot összegyúrjuk, és újból kinyújtjuk, és kiszaggatjuk. Mindegyik kör közepére egy púpozott evőkanálnyi csirkehúskeveréket kanalazunk. A széleket a felvert tojással megkenjük, a kört félbehajtjuk.
  5. Az empanada tetejét kézzel finoman megnyomkodjuk, hogy a levegő teljesen eltávozzon belőle. A széleket egy villa fokával lezárjuk, a tetejét tojással megkenjük, végül  chiliport szórunk rá. 180 fokra előmelegített, kivajazott tepsiben, körülbelül 20 percig sütjük, míg szép aranybarna nem lesz.

Megjegyzés

A Paul Hollywood és a város ízei sorozatban a legjobb péksüteményeket láthatjuk Nápolytól, Madridtól kezdve Párizson és Varsón át New Yorkig és Szentpétervárig. A híres pék új sorozata szeptember 22-től csütörtökönként 20:00-tól dupla részekkel a Food Networkön. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss