hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csíkos croissant

MME MME
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Az élesztőt morzsoljuk a langyos vízbe, keverjük el. A lisztet szitáljuk egy tálba, adjuk hozzá a porcukrot, a sót, az olvasztott vajat és az élesztős vizet. Dagasszunk belőle selymes, az edénytől könnyen elváló tésztát. Takarjuk le, és meleg helyen kelesszük a duplájára.

A megkelt tésztát felezzük el, az egyik felébe gyúrjuk bele a kakaót, majd mindkét tésztát fóliával lefedett tálban rakjuk a hűtőbe bő 1 órára.

Ezután a tésztákat nyújtsuk ki háromszor olyan hosszúra, mint szélesre, fektessük egymásra, nyomkodjuk meg, hogy a 2 réteg összetapadjon.

A hideg vaj felével fedjük be a tészta 2/3 részét. Hajtogassuk úgy, hogy először a vajazatlan harmadot hajtjuk a vajasra, majd erre az utolsó harmadot. Csomagoljuk fóliába, tegyük a fagyasztóba 30 percre, majd fél órára a hűtőbe. Nyújtsuk ki ismét a tésztát, és a maradék vajjal ismételjük meg a hajtogatást. Tegyük fél órára a fagyasztóba, majd fél órára a hűtőbe.

Osszuk ketté a tésztát, nyújtsuk ki kb. 5 mm vastagságúra, és vágjuk egyenlő szárú háromszögekre, majd szorosan tekerjük fel őket kifli formájúra. Sütőpapírral bélelt tepsiben, meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni a croissant-okat.

Ha megkeltek, kenjük le őket felvert tojással, majd toljuk a 200 °C-ra előmelegített sütőbe 20-22 percre.

Megjegyzés

Reni receptje és fotója, az Élet napos oldala blogban találjátok további receptjeit! - MME

Ezek is érdekelhetnek