Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csicseriborsós-paradicsomos csirkecomb

120 perc
egyszerű
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. A csicseriborsós-paradicsomos csirkecomb elkészítéséhez a csicseriborsót egy szűrűbe tesszük, és alaposan lecsepegtetjük. (Én hideg vízzel is leöblítettem, majd hagytam lecsepegni.)
  2. A combokat sózzuk, borsozzuk, és legalább egy fél órát hagyjuk állni, hogy az ízek átjárják. Az olajat felhevítjük, belehelyezzük az előzőleg befűszerezett combokat, és pár perc alatt, közben többször átfordítva, körbepirítjuk, majd kiszedjük a zsiradékból és félretesszük.
  3. Ezután a langyosra hűlt combokat körbetekerjük a baconnel. A visszamaradt zsiradékba beletesszük az újhagymát, kicsit megfonnyasszuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, ráöntjük a paradicsomot és a csicseriborsót. Ezután sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a cukorral, hozzáadjuk a zöldfűszereket, felöntjük a vízzel, majd összekeverjük, és forráspontig melegítjük.
  4. Egy tepsibe (v. sütőtálba) átöntjük a paradicsomos csicseriborsót, majd ráhelyezzük a baconbe tekert csirkecombokat. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt szép pirosra sütjük. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem.) 

Megjegyzés

Tálalás előtt tegyünk pár kanál paradicsomos csicseriborsót a tányérra, majd helyezzük rá a pirosra sült csirkecombot, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint szárított fűszerekkel is készíthetjük, ha nem áll rendelkezésünkre frissen szedett zöldfűszer. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss