hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csicseriborsós csirkemell cseréptálban

90 perc
rafinált
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A csicseriborsót előző esti beáztatás után tegyük fel friss vízzel főni, sóval, őrölt borssal ízesítve főzzük puhára, kb. 1,5-2 óra alatt.

A megtisztított csirkemelleket sózzuk meg kissé, majd forgassuk meg lisztben, és kevés olívaolajon süssük barnára a szeleteket.

Helyezzük el az elősütött csirkemelleket egy tepsibe vagy cseréptálba (a cseréptálat előzőleg legalább fél órára vízbe áztassuk be, és hideg sütőbe szabad betenni, majd fokozatosan emelni a sütési hőmérsékletet). Rendezzük el rajtuk a leszűrt csicseriborsót.

Tegyünk még egy kis olívaolajat abba a serpenyőbe, amiben elősütöttük a húsokat, és dobjuk rá a nagyobb darabokra felvágott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymagerezdeket. Adjuk hozzá a nagyobbra összevágott paradicsomokat, majd szórjuk meg 1 teáskanál fahéjjal, 2 evőkanál kakukkfűvel, ízlés szerint sóval és őrölt borssal. Pároljuk kb. 10 percig, gyenge tűzön, majd kanalazzuk rá a csicseris csirkére. Fekete olívabogyóval színesítsük.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig süssük.

Megjegyzés

A toszkán konyhára jellemző pl. a csicseriborsó használata, jellegzetes fűszereik egyike a kakukkfű.
- HossoAni

Ezek is érdekelhetnek