Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cseresznye kisokos: ismerd meg az istenek eledelét

Végre, itt a cseresznyeszezon, amit mindenképpen érdemes kihasználni! Hoztunk néhány tudnivalót a gyümölcsről, továbbá találsz még itt néhány hasznos tippet a beszerzéséhez és a tárolásához is.

A csodás cseresznyefa

A cseresznyefa nem csak a finom gyümölcsével kápráztat el minket, hanem előtte még a gyönyörű, halvány rózsaszín virágaiban is gyönyörködhetünk tavasszal. Május végén, június elején pedig párban lecsüngő, formás, szív alakú, gömbölyded bogyói nyitják meg a nyári gyümölcsszezont. Az érett cseresznye fényes héja lehet egészen világos, fehéres sárga is, de vannak már-már fekete, mély bordóra érő fajták is. A korán érők általában világosabbak, a későiek pedig a sötétebb színűek. A szemek akár 2-2,5 cm-es átmérőt is elérhetik. 

A görögök az istenek eledelének is nevezték, keleten – Japánban és Kínában – pedig nagy kultusza van, hiszen a megújulást szimbolizálja.

Remek szomjoltó

A cseresznye túlnyomó része, azaz a 78-82 százaléka víz, így remek szomjoltó a meleg kora nyári napokon, az energiatartalma pedig 65-70 kcal (100 grammban). Zsír és fehérje alig van benne, de szénhidrátot és növényi rostot tartalmaz - így a diétázók is nyugodtan fogyaszthatják. Az érettségétől függ, mennyi gyümölcscukrot tartalmaz.

Kedvezően hat a fejlődésre

Gyorsan megemeli a test energiaszintjét, serkenti a melatonin hormon keletkezését az agyban, így hozzájárul a pihentető alváshoz. Kifejezetten sok A-vitamin, valamint B1-, B2-, B6-vitamin van benne, továbbá fólsav, pantoténsav, niacin, biotin és riboflavin. Jelentős, 10-15 mg-os a C-vitamin tartalma.

Az ásványi anyagok és nyomelemek közül foszfor, kalcium, nátrium, és kobalt tartalma említendő, viszonylag sok, 190-220 mg káliumot, valamint vasat rejt. Összetétele miatt kedvezően hat a fogak és csontok fejlődésére, ezért ideális csemege a fejlődő, csontosodó gyermekszervezetnek.


Tisztító és méregtelenítő gyógynövény

Termését gyógynövényként is számon tartják. Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készítenek, ami a pattanások elmulasztását is segítheti.

A megelőzésben is az élen jár

Napi negyed kiló cseresznye fogyasztása már kimutathatóan csökkenti a vér húgysav-szintjét, és az ízületi betegségek megelőzésében is sokat segít.

Vásárlási tippek

Ha nincs alkalmunk magunk szedni, hanem a boltban vagy a piacon vásároljuk meg, akkor mindig érettet válasszunk, mert leszedve már nem tud utánérni. Ha az árus megengedi, érdemes megkostólni. Figyeljünk, hogy kemény, fényes, folt- és repedésmentes héjú legyen. A puha, tompa fényű cseresznyék gyakran kukacosak. A frissességet csak a szárral együtt kínált cseresznyén tudjuk ellenőrizni. A szára legyen kemény és élénk zöld, ahogy a levelei is. Ha tehetjük, zacskó helyett dobozban, vagy kosárban szállítsuk, így nem fog összenyomódni. 

Fogyasztás és tárolás

Lehetőleg frissen fogyasszuk, még a szedés vagy a vásárlás napján. A hűtőben legfeljebb két-három napig, ideális páratartalom mellett egy hétig tárolható. Fogyasztás előtt mindig mossuk meg, mert gyakran permetezik. A legkíméletesebb, ha áztatjuk hideg, vagy langyos vízben nagyjából 15 percig, majd szűrő segítségével óvatosan lecsorgatjuk. Ez azért is praktikus, mert az áztatás alatt a kukacos szemek színt vallanak, és könnyen kiválogathatók.

Tartósítás

Hogy mit tehetünk, ha később szeretnénk elfogyasztani? Jól bírja a mélyhűtést, sőt, ilyenkor a vitamoniok is megmaradnak benne. Fagyasztás előtt érdemes kimagozni!

Főzéssel is jól tartósítható. Így is sok értékes növényi rostot fog tartalmazni, de a vitaminoknak már csak töredékét találjuk meg benne. Befőttnek, édességnek leszárazva, kimagozva használjuk fel.

NEM CSAK FINOMAK, EGÉSZSÉGESEK IS: AZ EPER, A CSERESZNYE ÉS A MÁLNA A NYÁR ELSŐ HÍRNÖKEI >>> 

ÍGY KÉSZÍTS CUKOR- ÉS TARTÓSÍTÓSZER NÉLKÜL ISTENI BEFŐTTEKET! >>> 

7 ÉRDEKESSÉG A BODZÁRÓL, AMIT EDDIG NEM TUDTÁL >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss